A tervek szerint ma reggel hét órától folytatódnak a tárgyalások a BKV vezetése és a sztrájkbizottság között a holnapra tervezett sztrájk elégséges szolgáltatásairól. A közlekedési vállalat pénteken két és fél százalékos - október 1-jétől folyósítandó -, valamint 2008. december 31-éig további 3 százalékos bérfejlesztésre tett ajánlatot. A vasárnapi tárgyaláson a cég tovább engedett, ám így sem született megegyezés. A BKV csúcsidőben 66, azon kívül 50 százalékos minimális szolgáltatási mértéket javasolt - jelentette be Regőczi Miklós, a BKV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége (VTDSZSZ) alelnöke az MTI-Ecónak elmondta: továbbra is kitartanak az általuk szorgalmazott - a metró, a HÉV és a fogaskerekű esetében 20 százalékos - elégséges szolgáltatás mellett, míg a busz, a villamos és a troli esetében óránként indítanának járatokat.
