A Napi Gazdaság információja szerint leállították a termelést a térség egyik legnagyobb gabonafeldolgozó üzemében, a csongrádi malomban, miután a tulajdonos, a helyi kenyérgyárat is működtető Csongrádi Kenyér Kft. fizetésképtelenné vált. Bár a cégnél egyelőre nyilatkozni nem kívántak, értésüléseinket megerősítették. Közölték, hogy a felhalmozott adósságok miatt a termelést kénytelenek voltak leállítani, ám csődről egyelőre nincs szó. Azon dolgoznak, hogy mielőbb újrainduljon az üzem, és a hitelezők, illetve a beszállító termelők megkapják pénzüket. (A társaságnak jelenleg több mint százmillió forintnyi adóssága van.) A Csongrádi Kenyér egyik vezető beosztású, ám neve elhallgatását kérő munkatársa elmondta: már elkezdődött egy átfogó, reorganizációs program kidolgozása, amit elsősorban hitelből szeretnének megvalósítani. A finanszírozásról több pénzintézettel is tárgyalásokat kezdtek, sőt a szakminisztériummal is felvették a kapcsolatot. Abban bíznak, hogy a cég néhány héten belül ismét újraindíthatja a termelést és a dolgozókat is megtarthatják.
