Magyar cégéhez telepíti a teljes tengelyvégcsavar-gyártást a világ egyik legnagyobb futóműgyártó cége, a német BPW Bergische Achsenfabrik – mondta lapunknak Brumbauer József, a szombathelyi székhelyű BPW Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Az anyacég véglegesen döntött arról is, hogy a 2007-re eredetileg tervezett, egymilliárd forint értékű fejlesztési program helyett összesen hárommilliárd forint értékű beruházásba kezd. Ennek részeként új, ötezer négyzetméteres gyártócsarnok épül, de jelentős gépi és infrastrukturális beruházásokat is terveznek. Az új termék gyártását eredetileg Németországban, az anyacég telephelyén akarták elkezdeni, ám a BPW Hungária versenyképesebb ajánlatot tett – mondta az ügyvezető igazgató. A program megvalósításával párhuzamosan újabb létszámbővítést is tervez a jelenleg már 1100 dolgozót foglalkoztató cég.
Jelenleg a térségben nincs kellő számú szakképzett munkaerő, ezért az ország keleti feléből és Erdélyből kénytelenek dolgozókat bérelni – mondta Brumbauer. Az is gond, hogy a beszállítók egy része – fejlesztési források hiányában – nem képes tartani a lépést a technológia fejlődésével, ráadásul a még mindig erős forinttal is meg kell küzdeniük. Az eddig elsősorban pótkocsifutóműveket, illetve futóműrendszereket, valamint úgynevezett támasztószerkezeteket és aggregátorokat gyártó társaság neve 2004 nyaráig BPW-Rába Futóműgyártó Kft. volt, ám ekkor a Rába Járműipari Holding eladta 25 százalékos részesedését a BPW-nek. A tavalyi évet 47 milliárd forint nettó árbevétel mellett kétmilliárd forintot meghaladó adózás utáni eredménnyel zárta a társaság.
