Neubauer Katalin,
CBA Kereskedelmi Kft., kereskedelmi igazgató
Szabadabb kereskedelem, szabadabb áruforgalom – ezt emelte ki Neubauer Katalin, a CBA Kereskedelmi Kft. kereskedelmi igazgatója az uniós csatlakozás elmúlt három évéből. A cégnek segített az unió legutóbbi bővítése is, hiszen előmozdította nemzetközi hálózatának fejlődését, a rajta átfutó magyar termékek exportját. Ugyanakkor a csatlakozás és az azzal járó globalizáció gyengítette a magyar háttéripar helyzetét, az erős importnyomás kirekesztette a termelők, gyártók jelentős részét a honi feldolgozóiparból és persze a kereskedelemből is. Fontosnak tartja, hogy javuljon a jelenlegi helyzet. Vidéken szerinte semmit nem érzékelnek az uniós csatlakozás előnyeiből. Kiemelte azt is, hogy jelen pillanatban sokkal égetőbb az erős forint miatt beáramló importról beszélni, mint az unió hozta előnyökről. A jelenlegi pénzügyi helyzetben sokkal inkább befelé áramlik a termék, mint kifelé.
Domján Balázs,
Agro-Bio Kft., kereskedelmi igazgató
A romló hazai gazdasági környezet miatt egyre nehezebb kihasználni az uniós csatlakozás kínálta csekélyke előnyöket is – véli Domján Balázs, a közép-magyarországi régióban több mint egy tucat telephelyet működtető Agro-Bio Mezőgazdasági Termelő és Feldolgozó Kft. kereskedelmi igazgatója. A több mint 300 dolgozót foglalkoztató cég tudatosan készült a három évvel ezelőtti eseményre, a felkészülés keretében közel 1 milliárd forintot költött beruházásra. Feldolgozott termékeik az egyre erősödő konkurencia ellenére is eladhatók lennének a hazai és az uniós országok piacain, ám az árversenyt egyre nehezebben bírják. Tavaly közel 40, idén pedig várhatóan mintegy 70 millió forinttal nőnek költségeik, miközben a felvett hiteleket is törleszteni kell. Ráadásul sok esetben támogatott termékekkel kell versenyezniük, s a kereskedőknek is egyre kiszolgáltatottabbak. Nem véletlen, hogy a korszerű technológiával rendelkező hazai agrárcégek közül is mind többen tönkremennek.
Kozma István,
Leinach Kft., gazdasági igazgató
Kozma István, a német tulajdonban lévő Leinach Gép- és Berendezésgyártó Kft. gazdasági igazgatója szerint az uniós csatlakozással csupán egy lehetőséget kaptunk, amelyet nekünk kellett volna megtölteni tartalommal, ami idáig nem sikerült. Az elmúlt három évben a folyamatosan növekvő terhek – különösen a kis- és középvállalkozásoknál – annullálták a csatlakozás nyújtotta előnyöket. Kiszámíthatatlanul változik a forintárfolyam, továbbra is bizonytalan az euró bevezetésének időpontja, emelkednek a hitelkamatok és a bérköltségek. Ráadásul úgy tűnik, az uniós forrásokhoz a vállalkozások jutnak hozzá a legnehezebben. Bizonyítja mindezt, hogy anyacégükkel közösen négy évvel ezelőtt egy olyan középtávú fejlesztési programot dolgoztak ki, amelyben többmilliárdos magyarországi beruházás szerepelt. Ehelyett a Leinach AG Lengyelországban és Szlovákiában fejlesztett, most pedig Bulgáriába tartanak.
