Tavasszal, illetve – második szezonként – ősszel indul be a becslések szerint csaknem kétmilliárd forintra rúgó nyelvi utaztatási piac, amivel hivatalosan 10-15, nem hivatalosan legalább 20 vállalkozás foglalkozik. A speciális piacon több vállalkozás, illetve szervezet foglalkozik a tanulók utaztatásával, de ezek nem rendelkeznek utazási irodai engedéllyel – mondta lapunknak Nagy Zoltán, a Katedra Nyelviskola igazgatója, majd hozzátette: a speciálisan ezen a területen működő cégeknek van szakmai szervezete is, a Nyelvi Utaztatók Szakmai Egyesülete. E társaságok kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkeznek és széles kínálatot nyújtanak. A Katedra például 200 külföldi városban 1000 partneriskolával áll kapcsolatban. (A cég évente nagyjából 500 utasnak kínál tanfolyamokat.) A szolgáltatást jellemzően fiatal, egyedülálló ügyfelek veszik igénybe, akik elsősorban nyelvet akarnak tanulni, de nem ritka az sem, hogy a külföldi tanfolyam mellett kiegészítő munkát is szeretnének vállalni. Ugyanis ez a leghatékonyabb nyelvtanulási forma – mondta Nagy. Jellemzően 3-4 hetes tanfolyamokra jelentkeznek, az ideális azonban a 1-1,5 hónapos lenne, ugyanis ennyi idő alatt a kezdők alapfokú, a haladók középfokú szintig juthatnak el. Ráadásul az árak hasonlók a hazai tanfolyamokéihoz: a kívánt szinteket itthon háromszáz órában 300–600 ezer forintból érik el a diákok, míg külföldön 100–150 óra is elegendő.
