Újabb textilipari vállalkozás dobta be a törülközőt: most a szombathelyi Itefil szünteti be tevékenységét. A cég jelentős exportot bonyolított le az általa készített fonalakból, több neves nemzetközi vállalat is volt a partnerei között. Úgy tűnik, immár nincs esély a termelés újraindítására a január óta felszámolás alatt lévő Itefil Európai Textil- és Fonóipari Kft.-nél – mondta lapunknak, Pochán Miklós, a Cash & Limes Zrt., az Itefil felszámolásával megbízott társaság munkatársa. A gyártást nemrég értékesítési gondok miatt állították le, ezért a cég valamennyi dolgozójától kénytelenek voltak megválni. (A már tavaly ősszel kritikus helyzetbe került Itefil, fizetésképtelenségre hivatkozva, csődöt jelentett, majd önmaga ellen kezdeményezett felszámolási eljárást.) Pochán elmondta, hogy több mint negyvenen rendkívüli felmondással távoztak az olasz Industrie Tessili Avianesi S.p.A. tulajdonában lévő társaságtól, míg 52 dolgozónak a felszámoló mondott fel. A még 1995-ben létrehozott Itefil – elsősorban a távol-keleti konkurencia miatt – az elmúlt hónapokban szinte valamennyi piacát elvesztette. (Az elsősorban pamutfonalat gyártó társaság korábban Ausztriába, Szlovéniába, Olaszországba és Bosznia-Hercegovinába szállított.) Pochán hozzátette: az ágazat egész Európát érintő válsága miatt időközben az anyacég is a felszámolás sorsára jutott. Az egykor szebb napokat látott Itefilnek – az előzetes adatok szerint – több mint 950 millió forint, 90 százalékban jelzáloggal terhelt adóssága van. A társaság vagyonelemeit néhány napon belül, 710 millió forint irányáron hirdetik meg. A fonalgyártásra alkalmas eszközökért, gépekért, valamint a társaság megmaradt készleteiért pedig nettó 410 millió forintot kérnek.
