Március vége óta harminccal növekedett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz a patikán kívüli gyógyszerek forgalmazására beadott kérelmek száma. Így jelenleg 150 igénylés van a szervezetnél. Ebből 60-at adott ki a hatóság, ám ezek közül jelenleg csak alig több mint két tucat helyen lehet ténylegesen is hozzájutni a vény nélkül kapható patikaszerekhez.
A liberalizáció óta eltelt időszakban a kereskedők azt vizsgálták, valóban megéri-e részt venniük ezen termékek forgalmazásában, s arra jutottak, hogy közvetlen gazdasági hasznot csak jó néhány év után hajthatnak. Vagyis a forgalmazás melletti döntés sokkal inkább presztízskérdés. A Drogerie Markt (dm) várhatóan a nyáron adja be kérelmeit (egyenként, a hálózatának minden tagjára) és várhatóan csak nyár végén, ősz elején kezdi el értékesíteni a termékeket. A késlekedés mögött elsősorban az áll, hogy új koncepciót fejlesztenek a termék forgalmazásához. A befektetés üzletenként több százezer, de akár több millió forintot is felemészt: a teljes üzlethálózatra vetítve a beruházás nagysága meghaladhatja a 10 millió forintot. Ennek része a kötelező készleten tartási szabály teljesítése, ami ugyancsak nagy befektetést igényel, akkor is, ha egy-egy termék forgási sebessége nem indokolná a túlzott készleteket.
Ám a dm elsősorban üzletpolitikai szempontból döntött úgy, hogy elindul ezzel az üzletággal. Az egészségpolitikáján túl az is a beszállás mellett szól, hogy az anyavállalat lobbizik Ausztriában a vény nélküli készítmények kiskereskedelmi forgalomba kerülése érdekében. Amennyiben itthon beválik az újonnan fejlesztett koncepció, az erős érv lenne Ausztriában is a szabályok módosításához.
A nagy forgalmú kiskereskedők közül a Tesco, az Auchan, illetve a Rossmann már eldöntötte, hogy beszáll az üzletágba, de kérelmet még egyetlen lánc sem adott be. Az elemzők szerint várhatóan csak ősszel indul be igazán a vény nélküli gyógyszerek kiskereskedelmi forgalma.
