Hét-nyolcszáz forinttal drágábban jutottunk hozzá a szokásos kosarunkhoz idén, mint a múlt évben. Jelentősen drágult a primőr áru, annak ellenére, hogy enyhe volt a tél, de sokkal többe kerül a rétesliszt és érezhetően drágult az Unicum is. Viszont befagyott a Kinder tojás ára és a Rama margarinnál is stagnálás mutatkozott. A százalékos arányban is jelentősnek mondható drágulás ellenére a Tesco előrejelzése szerint a mostani húsvétkor két számjegyű élelmiszerforgalom-növekedés várható a múlt év azonos időszakához képest. A forgalom erősödését elősegíti, hogy húsvét idején esedékesek a hó eleji fizetések.
A cég számításai szerint kötözött füstölt lapockából 860 tonnát értékesítenek. Ez a tavalyi teljes kiskereskedelmi húsvéti sonkaforgalom 35-36 százaléka. A budaörsi kereskedelmi arany háromszögben tehát nemcsak presztízsből, hanem komoly üzleti érdekből is korán megindították a sonkaárháborút. Kötözött füstölt lapockát például kilogrammonként 549 forintért is lehetett kapni. Hagyományos (parasztsonkának tűnő) füstölt hátsó csülköt legolcsóbban 699 forintért kínáltak, ami jócskán alatta marad a piacon kínált termékek árainak. Az ünnepekhez kapcsolódva a hipermarketek ezenkívül még négy-öt füstölt terméket tettek a pultra.
Csokinyúlból mindenütt erős volt a választék – ennek árával idén sem foglalkoztunk, hiszen a kereskedők igyekeznek olyan szortimentet kialakítani, amelyet képtelenség összehasonlítani. Feltűnő volt, hogy idén a magasabb minőségű termékeket preferálták a hipermarketek, a „műcsoki nyuszik” idén – a márkagyártók örömére – háttérbe szorultak.
A primőr termékeknél nem láttunk különösebb árkoncepciót, a Tesco igyekezett nagyon olcsó lenni, a Cora igyekezett nagyon minőségi lenni, az Auchan pedig a piaci vásárlás érzését igyekezett a vásárlóknak nyújtani. Meglepő módon a Corában jóval drágább volt a paprika és a paradicsom, mint az Auchanban és a Tescóban. A francia lánc gyakorlatilag a primőrön bukta el a NAPI Gazdaság kosara „aranyérmét”, mert ha a paradicsomot valamivel olcsóbban kínálja, elsőként futhatott volna be, akárcsak tavaly. Így azonban a Tesco áruházban vásárolt kosár került a legkevesebbe, annak ellenére, hogy egy-két terméknél húzósabb volt az ára a Coráénál. Ugyanakkor a Tescóban vásárolt kosár kissé torz, ugyanis a cég továbbra sem „barátkozott össze” a Coca-Cola gyártójával, így az áruházaiban nem lehet ilyen terméket vásárolni, helyette az olcsóbb, eldobható palackban levő Pepsit kínálja. Ám ha ezzel a termékkel igazítanánk ki a kosarat, akkor is a Tesco maradna a kedvezőbb. Ugyanakkor az Unicumot és a majonézes tormát a Corában érdemes megvásárolni, a cég rendszerint jobb áralkut köt a forgalmazóval, mint a másik két versenytárs. Paradicsomért viszont az Auchanba érdemes ellátogatni. Az Auchanban a NAPI Gazdaság kosara 5854 forint volt, a Corában 5583, a Tescóban pedig 5450.
