Beindult az élet a kiskertekben, mindent visznek, amivel a hobbitelket szépíteni lehet. Az OBI barkácsáruházlánc tájékoztatása szerint már februárban megkezdődött a szezon, de mostanra megnőtt a forgalom, a tavaszi katalógussal sikerült belehasítani a piacba. Ez nem feltétlenül függ össze a négynapos ünneppel, de nem kizárt, hogy köze van hozzá – mondták lapunknak a cégnél. A Praktiker kissé óvatosabban fogalmazott; a cég adatai szerint már élénkül a forgalom, de még nem az igazi (bár a korábbi hetekben meghirdetett kerti faházak nagyon jól mentek). A tavaszi szezon attól is függ, hogy mennyire lesz jó idő a következő hetekben: ha beköszönt a napsütéses tavasz, beindul a gyep, akkor a hozzá való eszközök, vegyszerek forgalma is fellendül. A hét végi forgalom valószínűleg számottevő lesz és az áruházláncok várakozásai szerint minden hétvégén folyamatosan erősödik, de az igazi tavaszi csúcs húsvét körülre várható.
A Praktiker tájékoztatása szerint nemcsak a kerthez köthető termékek érdeklik a vásárlókat, jelentős tételben értékesítettek nemzetiszínű zászlót is. A készlettel elsősorban a társasházak közös képviselőire és a házmesterekre gondoltak. A Praktiker egyébként minden országban értékesít nemzetiszínű zászlókat, ez üzletpolitikájának része.
