Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szabadítsátok ki a magyar élelmiszer-kereskedelem Buckingham-palota rácsai közé szorult fejét, és húzzátok ki a Brandenburgi kapu ajtófélfájához nyomott hüvelykujját, mert nagyon fáj neki. Jaj!
Empatikusnak kell lenni, mert tényleg fontos a magyar élelmiszer(beszállító)ipar a közellátásban.
Két éve elkezdődött valami; valami nagyon fontos, ami javíthatja a magyar élelmiszerek, a magyar élelmiszer-beszállítók pozícióját a magyar élelmiszer-kereskedelemben és -gyártásban. Gráf József földművelésügyi miniszter két évvel ezelőtt a magyar kisbeszállítók felé fordult, amikor azt mondta: nem akarunk Európa élelmiszer-szemétlerakójává válni. Letette a garast a Magyarországon gyártott termékek támogatása mellett, jóllehet a piac általános véleménye szerint ez egyelőre csupán a retorikában merül ki. Csak halkan jegyzendő meg, hogy a magyar láncokat és gyártókat brit, német–osztrák, francia, holland, svájci, amerikai vagy valamely offshore-állambeli vállalatok működtetik, amivel nincs is baj, hiszen munkát adnak és tőkét hoznak. Magyarországon dolgoznak, de nem magyar fejjel gondolkodnak. Mellettük persze a hazai magántőke is szép számmal reprezentálja magát, de ereje, befolyása közel sem olyan, mint a nemzetközieké.
Gráf kijelentésére felszisszent a kereskedelmi szakma, hogy a mondat erős, nem kellett volna. Pedig nem beszélt a levegőbe, hiszen mostanra kiderült: az unióból nemegyszer olyan termék is bejön, amelynek a szagától az embernek felfordul a gyomra.
Tessék rendet tenni! Ezt szinte már követeli a M.E.G.A.-botrány után megtépázott élelmiszer-kereskedelem. És fontosnak tartja kiemelni, hogy ez az ügy nem függ össze a vélt vagy valós importdömpinggel. Köztörvényes, kivédhetetlen!
A behozott élelmiszer jelenleg a belső fogyasztás 20 százalékát teszi ki, vagyis a napi fogyasztási cikkek zömét itthon gyártották, így magyar hozzáadott értékkel rendelkezik. Ezeket éppúgy preferálni kell, mint a kisvállalatok termékeit.
A gyártók német, brit és francia kereskedelmi hegemóniától tartva egy balul sikerült ártárgyalás után szinte azonnal megbélyegzik a láncot, miszerint az importot részesíti előnyben. A két oldal közötti meccs erős, de a helyzet korántsem olyan drámai, mint azt a gyártók érzékeltetik a szenzációra éhes sajtóval.
Ugyanakkor tényleg jólesne, ha a polcokra olyan magyar kenyér kerülne, amely másnap is fogyasztható. A gyártók övön aluli ütései, a Földművelésügyi Minisztérium sarkított mondatai talán segítenek abban, hogy a magyar kis- és középvállalkozói beszállítói iparra nehezedő kereskedelmi árnyomás lazuljon; ez magával hozhatja a mennyiségi mellett a minőségi gyártást is. Talán! Kérdés, mennyire éhesek a profitra a gyártók.
A kereskedelem most – talán a retorika hatására, talán a piaci tendenciák miatt – nyitott arra, hogy felkarolja a magyar termékek forgalmazását. A helyzetet idén kihasználhatják a kis- és közepes vállalkozások. Ám vélhetően több dobásuk nem lesz: vagy most sikerül bizonyítaniuk, vagy végtagjaik hosszú időre ott maradnak a Brandenburgi kapunál vagy a Buckingham-palota rácsai között.
