BUX 142838.44 0,77 %
OTP 46910 0,43 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Sulinet-program után is van élet

Az idén a piac az első két hónapban kissé lelassult, ám a NAPI Gazdaság által megkérdezett kereskedők nem tartanak attól, hogy a teljes évet tekintve erőteljesebb visszaesés lehet .Az év elején megszűnt Sulinet Express-program miatt a számítástechnikai piac az elmúlt év végén erősen felpörgött, ugyanis a háztartások jelentős része előrehozta a vásárlását.

2007. március 8. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Sulinet-program 2003. július óta összesen 89 milliárd forint forgalmat generált a számítástechnikai piacon (jóllehet az értékesítés jelentős részét a digitális fényképezőgépek eladása tette ki), ebből az összegből 54–57 milliárd forint állami támogatásból származott. Tavaly a forgalom 26 milliárd forint volt, aminek jelentős részét viszont már olyan eszközök eladása generálta, ami valóban növelte a hazai lakosság számítógép-ellátottságát.
A statisztikai hivatal adatai szerint a program előtt a komputer-penetráció 21 százalékos volt, jelenleg pedig a háztartások 54 százaléka rendelkezik számítógéppel. Az egykori programiroda szerint az ellátottság növekedésében jelentős szerepet vállalt a Sulinet, bár ezt sokan – a forgalomban kimagasló szerepet játszó digitális fényképezőgépek eladása és a gépek bővítésére használt eszközök értékesítése miatt – kétségbe vonják.
A Sulinet kifutása után az árak januárban jelentősen csökkentek, a nagy áruházláncok akciózni kezdték azokat a gépeket, amelyeket a Sulinet-program idejére berendeltek, de tavaly nem sikerült értékesíteni. A piaci forgalom drasztikus visszaesésétől tartva a kiskereskedők is igyekeztek kedvezményeket adni, és nagyobb hangsúlyt helyeztek az eszközök eladására. A nagy láncok tervei szerint a forgalmat idén a folyamatos árcsökkenésbe került hordozható számítógépek és az eszközök eladásának felfutása generálja majd. Azzal, hogy néhány év alatt megugrott a számítógép-penetráció, a felhasználók részéről jelentős igény mutatkozhat a konfigurációk bővítésére.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet