Módi Kft.
Szamosi Péterné, a Módi Ruházati és Textilipari Kft. humánpolitikai vezetője szerint az újabb megszorítások miatt közel 30, szalag mellett dolgozó nyugdíjas kollégájuktól kénytelenek megválni. Erről éppen a napokban született végleges döntés. Rajtuk kívül még több mint 20 nyugdíjas dolgozik a cégnél, döntően nagy szaktudást igénylő területeken, ám őket egyelőre nem tudják helyettesíteni. Az elmúlt időszakban egyrészt azért hívták vissza nyugdíjba vonult kollégáikat, mert bérköltségeik kisebbek voltak, másrészt a tömegtermelésről fokozatosan áttértek a kis sorozatú, egyedi megrendelésekre, ezt pedig csak a kiválóan képzett, nagy gyakorlattal rendelkező dolgozókkal tudták megvalósítani. A nyugdíjasok többségét rugalmas munkaidőben foglalkoztatták. Az elbocsátottak egy részével abban állapodtak meg, hogy bedolgozóként továbbra is a cég rendelkezésére állnak.
Titán Kft.
A jelenleg több mint 30 nyugdíjast foglalkoztató Titán Fémszerkezet Gyártó Kft. gazdasági igazgatója, Pamuki Zoltán lapunknak elmondta: bár a nyugdíjasok foglalkoztatása a korábbinál többe kerül majd, a hazai szakképzés hiányosságai miatt egyiküktől sem akarnak megválni. Idén ráadásul több olyan nagy felkészültséget és türelmet igénylő speciális megbízásuk van, amit kizárólag az „öreg szakikra” bízhatnak. Sok esetben nincs is más választásuk, hiszen több megrendelőjük kifejezetten kéri, hogy a megszokott csapat gyártsa le és üzemelje be az adott berendezést. Emellett döntően ez a korosztály foglalkozik azokkal a szakmunkástanulókkal, akiket az elmúlt években sikerült meggyőzni arról, hogy van jövője a fémipari szakmáknak.
Magyar Telekom
A Magyar Telekom (MT) létszámához képest jelentéktelen mértékben foglalkoztat nyugdíjasokat, jellemzően csak néhány speciális szaktudású nyugdíjas munkavállalót alkalmaz a társaság, például a jog vagy a munkavédelem területén. A járulékfizetéssel, illetve az adózással kapcsolatos jogszabályváltozások a cég foglalkoztatási gyakorlatát e tekintetben lényegében nem befolyásolják – tájékoztatták lapunkat a társaságnál. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 2006 végén társasági szinten 6980, csoportszinten 12 341 fő volt, azt azonban nem mondták el az MT-nél, ebből hányan voltak a nyugdíjasok.
