Az elmúlt időszakban nagyjából százmilliárd forintot húztak ki a kartellező cégek a zsebünkből azzal, hogy a termékek, szolgáltatások árát a tisztességtelen szerződések miatt 10–45 százalékkal tornászták fel a valós értékhez képest – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által szervezett konferencián. Gyurcsány szerint az államnak hatékonynak kell lennie, ha nem akarja, hogy az erős vállalatok puszta létüknél fogva visszaszorítsák a kisebbeket és diktáljanak a piacon. Nagy Zoltán, a GVH elnöke szerint a hivatalos számítások szerint több mint 60 milliárd forinttal károsították meg a fogyasztókat a kartellek, de ennek az összegnek a duplája valamivel közelebb áll a valósághoz, mint a hivatalos adatsor. A versenyhivatal 2002 óta 20 milliárd forint bírságot rótt ki kartellezés miatt és száznál is több vállalatot marasztalt el. Philip Lowe, az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatója az unió kartellekkel szembeni fellépésének szigorításáról beszélt, ami elsősorban a pénzbüntetések növekedését jelenti. Mint mondta: 1968 óta 1400 milliárd dollár büntetést róttak ki, ebből az elmúlt hat évben 6,22 milliárd, tavaly pedig 2 milliárd dollárt.
