BUX 142535.08 0,56 %
OTP 46850 0,3 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Leszámolnának a fogyasztó megtévesztésével

2007. február 8. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén a villamosenergia-, a távközlési, a vasút-, a bank- és a gyógyszerpiacra koncentrál a Gazdasági Versenyhivatal, az érintett területeken mind a versenyfelügyeletet, mind a versenypártolást igyekszik megvalósítani – mondta tegnap egy sajtóbeszélgetésen Nagy Márta elnökhelyettes. Az említettek között lesznek kiemelt területek, így például a villamosenergia-szektor, ahol a versenyszabályozás adott, de a korábban megkötött hosszú távú szerződések és hűségnyilatkozatok miatt nem tud kibontakozni valódi verseny. Kiemelt területként kezelik majd a bankszektort is. Nagy Márta konkrét ügyekről is beszélt, a villamosenergia-szektorban hat szolgáltató szerződéseit és hűségnyilatkozatait fésülik át, gyógyszerügyben egyelőre azt mérlegelik, hogy indítsanak-e vizsgálatot, a távközlési piacon pedig ígérete szerint hamarosan lesz „csupasz”, telefon-előfizetés nélküli adsl is.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet