– Erősen titokban tartották a két lánc összevonásáról szóló tárgyalásokat...
– Ezt nem szeretném kommentálni, szó sincs a láncok összevonásáról, és ami a hírekben megjelent, nem igaz. Hozzátenném: mindig is beszélő viszonyban voltunk a Co-op vezetésével, ahogyan a többi magyar lánccal is.
– A piaci elemzők régóta pedzegetik, hogy szükségessé vált a magyar láncok szorosabb együttműködése, mert a diszkontok megjelenése a hazai hálózatba tömörült kis boltok létét fenyegeti.
– A szorosabb együttműködés, azt hiszem, nemzetgazdasági érdek is, de fontos leszögezni, hogy a kilencvenes évek legelején megkezdődött átrendeződés pillanatában az elemzők már 1995-re azt jósolták, hogy eltűnik a magyar tulajdonú kisbolt. Nem vált be az előrejelzés, sőt Európában gyakorlatilag csak Magyarországon maradtak erős nemzeti élelmiszer-hálózatok – jelesül három is. A kisboltok túlélték a cash & carry időszakot, amikor a Metróé volt a vezető szerep, majd a kilencvenes évek közepén megkezdődött hipermarket-expanzió során a boltok láncba tömörüléssel erősítettek is. Most, a hipermarketláz végén pedig elmondható, hogy megőrizték a pozíciójukat. Az uniós nyitással itthon is megjelentek az igazi „kategóriagyilkosnak” számító diszkontok, de nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában róluk szól a piac. Sajnálom, hogy miközben mi a létünkért küzdünk, egyelőre senki sem ismerte fel, hogy nemcsak számunkra, hanem az egész magyar iparnak fontos lenne megtartani a multikkal szembeni egyensúlyt. Elég csak arra gondolni, hogy a nemzeti láncok – így a Co-op, a CBA és a Reál – az árukészletük legalább 80 vagy még ennél is nagyobb százalékát Magyarországon gyártott termékekből állítják össze, míg a most legoffenzívabbnak számító diszkont kínálata 90-95 százalékban import. Azt hiszem, komoly diszkontboom előtt állunk: a Lidl már hatvannál is több boltot működtet, és tudjuk, hogy az Aldi is hamarosan indul. Szóval nem tudom e társaságok központosított árubeszerzésével állja-e a versenyt a magyar ipar. Ha nem, akkor nagyon komoly bajok lehetnek. Így egyetértek azzal, hogy bármilyen szinten történő, ésszerű összefogásra szükség van.
– Épp most mondta, hogy a magyar boltok a nagy túlélők.
– Nagyobbak lesznek a vesztesek. Sokan bezárják az üzleteiket – legyen az független, magyar láncba tartozó vagy multi –, vagy azért, mert valóban elszívják előlük a forgalmat, vagy mert nem képesek a megújulásra. Nagy kérdés, hogy mi lehet az ellenszer. Azt gondolom, hogy biztosan nem az árversenybe való beszállás. Mi nem vehetjük át azt az árképzést, amit a diszkontok a koncentrált árubeszerzéseikkel diktálnak. Nem tudunk árrés nélkül vagy esetleg beszerzési ár alatt értékesíteni. Nekünk azt a vevőt kell megtalálni, aki a hipermarketből kiábrándult, mert nincs ideje 10 ezer négyzetméteren bóklászni, hogy megtalálja azt, amit keres. Ráadásul elege van az egyre gyakoribb élelmiszerbotrányokból, illetve abból, hogy bemegy tíz termékért és kijön negyvennel. Azt a vevőt kell megtalálni, aki elvből nem megy a spártai diszkontokba, ahol szűk az áruválaszték, és ahol nem tud válogatni. Azt a vevőt kell megtalálni, aki igazi kényelmi boltot szeretne, szép csemegéspulttal, friss hússal és közvetlen eladókkal. Viszont egy kényelmi bolt nagyobb költségekkel jár, tehát el kell fogadtatnunk a vevővel az ár–érték arányt. Mára azt hiszem, ez járható úttá vált.
– Hogyan lehet elképzelni a három magyar lánc közötti együttműködést?
– A sokszínűséget fenn kell tartani. Látja: megvagyunk mi egymás nélkül is, sikeresek vagyunk, mégis úgy gondolom, hogy amennyiben hosszú távon gondolkodunk, ahelyett hogy egymással vetélkedünk, fel kell ismerni, hogy ki az igazi ellenfél, és közös irányba kell tartanunk. Ha túl tudjuk magunkat tenni a rövidlátó és önös érdekeken és hosszú távon kezdünk el gondolkodni, sok jó, számunkra hasznos megoldás születhet.
– Ha jól emlékszem, 2006-ig tartott a piacon jelen lévők gyors és látványos expanziója. Ez vonatkozik a magyar láncokra is. Mikor kell „hozzányúlni” a hálózathoz, mikor kell ésszerűsíteni, karcsúsítani a felduzzadt láncot?
– Ha körülnéz, azt látja, hogy mindenki igyekezett előre menekülni, üzleteket nyitni, a lefedettséget növelni. Ez ránk is igaz. A fenntartásnak azonban hatalmas költségei vannak, a vevőt be kell hozni az üzletbe. Egy hazai bolt sikere akár 95 százalékban – ez elsősorban a magánkézben lévő üzletekre igaz – azon múlik, hogy a tulajdonos mennyire kreatív, hogyan képes igazodni a helyi elvárásokhoz, mennyire tud alkalmazkodni a mikropiaci körülményekhez. Egy hálózat azzal teremtheti meg a számára kedvező keretfeltételeket, hogy jó szerződéseket köt nemcsak a beszállítókkal, hanem a bankokkal, biztosítókkal, egyéb szolgáltatókkal, akciókat szervez, országos marketingtevékenységet biztosít az üzlet számára. Minden összevetve, mégis elsősorban a bolt vezetőjén, tulajdonosán múlik, hogy mennyire tudja kihasználni, alkalmazni ezeket a lehetőségeket és mennyire tudja azt kiegészíteni, adaptálni a saját üzletére. Ha nem sikerül megtalálni a vevőkört, akkor azon egy lánc sem segíthet, és kénytelen lesz bezárni.
– Ebből az derül ki, hogy a magyar láncok „ráncfelvarrásának” pont az a kerékkötője, ami egyébként az előnyük, vagyis: az üzletek önállóak, magánkézben vannak, a központnak az üzletvezetésbe nincs beleszólása.
– A koncentrációs folyamat házon belül is megkezdődött, vannak, akik azzal fordulnak a központhoz, hogy vegyük át az üzleteiket. Szóval, jól látja: a magyar láncok szépsége az egyediségben, az önállóságban van, ám ez okozza a menedzselési nehézségeket is.
– Hogyan látja: az idei az utolsó év, hogy valamilyen összefogás létrejöjjön a magyar láncok között?
– Nincs ilyen időpont, semmiről sem vagyunk lekésve. Ha magunkat veszem alapul, mi 2006-ban is növekedtünk és idén is növekedést tűztünk ki célul. Egyszerűen egy újabb pályaszakaszra érkezett a piac.
– Képes lenne egy, a jelenleginél jóval nagyobb magyar üzlethálózattal bíró láncot maradéktalanul ellátni a magyar ipar?
– Hogyne, hiszen most is ellátja mindhármunkat, szó sincs arról, hogy a nagy beszállítók ne bírnák szuflával.
– De több nagy multi arról beszél, hogy nincs megfelelő termelői háttér.
– A nagy beszállítóknak elegendő kapacitásuk van, de más kérdés a kistermelői háttér. De azt hiszem, mostanra eljött az az idő, amikor mindenkinek le kell tennie valaki mellett a voksot, mert hosszabb távon nem járható út, hogy egy beszállító igyekszik mindenkit kiszolgálni. A magyar láncoknak elsősorban a Magyarországon gyártott termékekre van igényük, és fordítva.
Hőnyi Gyula