Jelentős mértékben, 470 millió forinttal csökkentette eddigi 480 milliós törzstőkéjét a Scandinavian Tobacco Hungary Kft., amely öt cigaretta- és három szivarmárkával van jelen a hazai piacon. (Az elemzők szerint a társaság Magyarországon kicsiny, de rendkívül dinamikus forgalmazónak számít.) A cégbírósági adatok szerint veszteségrendezés áll a döntés hátterében, a cég tájékoztatása szerint azonban sokkal inkább elővigyázatosságból alakította át tőkeszerkezetét. Csak a két működési év után számolt átlag alapján kellett volna megtennie a mostani lépést, a Scandinavian Tobacco Hungary Kft. mögött azonban még nincs kétéves múlt. A 2005-ben alapított vállalkozás túl van az első befektetési időszakon, amely a piaci részesedésének növelését célozta. A törzstőkét a tulajdonos készpénzben fektette a vállalkozásba, a jelek szerint a befektetéseket ebből a tőkéből hajtották végre. A társaság fő tulajdonosa a dán House of Prince A/S, amely a Scandinavian Tobaccón keresztül közvetlenül jelent meg a hazai piacon. A cég többek között a Prince cigaretta- és a Henri Wintermanns szivarmárkákat importálja.
A Scandinavian Tobacco tájékoztatása szerint a portfólió kialakításakor az a törekvésük, hogy mind szélesebb fogyasztói igényt elégítsenek ki és a környező országokban elért dinamikus növekedést itthon is elérjék.
