Picasso Media
Az újságokban megjelenő információk nélkülözhetetlenek az üzlet szervezéséhez – mondja Kufár Róbert, a Picasso Media ügyfélkapcsolati igazgatója. A kommunikációs cég piaci elemzéseinek elkészítéséhez használja a konkurenciáról, illetve a piacról szóló információkat. Kufár szerint az írott sajtó, legyen az internetes vagy nyomtatott, számukra hasznosabb, mint az elektronikus média, mert ott ritkábban lehet érdemi információhoz jutni az érintett területekről. Az információ gyártásában is fontos a nyomtatott sajtó szerepe, Kufár szerint a print lapok társadalmi elfogadottsága a legerősebb, amit megír a sajtó, az a közvélemény szerint úgy is van.
Roland Divatház Rt.
Jómagam és a cég menedzsmentje is követi a gazdasági folyamatokat, olvassuk, nézzük és hallgatjuk a gazdasági híreket – mondta lapunknak Limbeck Zsolt, a Roland Divatház Rt. vezérigazgatója. Ha ezekben számunkra érdekes és izgalmas információkat közölnek, akkor azoknak „utánamegyünk” és igyekszünk a végére járni. Ezzel együtt gazdasági döntéseink ezeknél lényegesen mélyebb elemzések alapján születnek, így ezeket az információkat elsősorban iránymutatóként használjuk.
