BUX 142682.25 0,66 %
OTP 46800 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Közel a nyolcezermilliárdhoz

Az optimista előrejelzések szerint a kiskereskedelmi forgalom nem kis meglepetésre 5,5–6 százalékos növekedést is produkálhatott tavaly. A Napi Gazdaság konszenzusa szerint a várható éves forgalom – a jármű- és üzemanyag-értékesítés nélkül – 5920 milliárd forint körül alakul. Utóbbiakkal viszont már ostromolja a nyolcezres szintet.

2007. január 7. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nagy alapterületű áruházláncoknak és az egyre erősödő bevásárlóközpontoknak köszönhetően tavaly a kiskereskedelem növekedésben még túl is szárnyalhatta a 2005-ös esztendőt. Az optimista változat szerint – amelyet a multinacionális vállalatok évértékelő előzetes beszámolásai alátámasztani látszanak – a 2006-os kiskereskedelmi forgalom elérheti az 5980 milliárd forintot. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára ezzel kapcsolatban azért óvatosságra int, szerinte mindenképpen meg kell várni a novemberi és decemberi forgalmi adatokat. Mint elmondta: a nagyon jó forgalom éppúgy nem lepné meg, mint a gyengébb. Arra figyelmeztet, hogy a multik adataiból nem lehet feltétlenül kiindulni, hiszen a kereskedelem, főként az élelmiszer-értékesítés jelentős részét (elsősorban vidéken) a kicsik adják, az ő forgalmuk alakulásáról pedig egyelőre kevesebbet tudni, mint a nagy láncokéról. Számjóslatokba nem kívánt belemenni, ám hozzátette: hasonló vagy némileg kisebb forgalomnövekedési adatokat vár az autóval és üzemanyaggal együtt 2006-ban, mint az azelőtti évben. Szerinte a gépjármű- és üzemanyag-értékesítés megzavarhatja a teljes éves növekedési ütemet, hiszen az utóbbi negyedévben jelentősen megtört ennek a szektornak az erősödése. Az első negyedévben ugyanis a dinamika még 12 százalék volt 2005 azonos időszakához képest, feltehetően az áfacsökkenésre épülő marketingnek köszönhetően, ám a harmadik negyedévben a forgalomerősödés másfél százalékra esett vissza. Szeptembertől pedig az előző hónap adataihoz képest már csak stagnálásról lehetett beszélni.
Az élelmiszer-kereskedelem is erősen kezdte az évet, az első két hónapban több mint 7 százalékkal bővült a forgalom, majd márciusban torpant meg a lendület, amelyet a húsvéti 10 százalékos (előző hónaphoz mért) növekedés kompenzált. A növekedés később beállt a 4 százalék körüli szintre. Értékben az utolsó két nyári hónap volt rendkívül erős, ami meglátszott a teljes kiskereskedelem adatain is. Az élelmiszerszektor lendülete októberben szokás szerint ismét megtört, ám novemberben újra lábra kapott. (A vásárlások ekkor a nagy láncoknál összpontosulnak és a forgalom jelentős részét a nagy alapterületű üzletek viszik el, ennek eredménye a hektikusság.) Az élelmiszer-értékesítés egyébként 2006-ban oroszlánrészt vállalt a teljes kiskereskedelmi forgalom erősödésében. Nagy kérdés tehát, mit mutatnak a nem élelmiszer jellegű értékesítések novemberben és decemberben. A gyártók adatai szerint a szeszesital-piac és a dohányértékesítés látványosan erősödött, amit a szigorodó vámintézkedéseknek lehet betudni. A napi fogyasztási cikkek piacán azonban volt gyengébben növekvő terület is (például a kozmetikumok), ám a szegmens sajátossága, hogy a tavalyi év rendkívül erős volt.
Az év végén a szórakoztatóelektronika meglódult, míg a háztartási gépek forgalma nem mutatott kiugró erősödést. A barnaáru-értékesítés növekedésében jelentős szerepet játszott a nyári labdarúgó-világbajnokság és az, hogy az új technológia ára elérhetővé vált a közepes pénztárcájúak számára is. Az egész évet tekintve a kiskereskedelmi szektor legnagyobb eredménye, hogy bebizonyította, nem tört meg a lendülete az utolsó negyedévben a megkezdett megszorító intézkedések hatásra sem – értékelte az évet Kozák Ákos, a GfK Hungária piackutató intézet ügyvezető igazgatója. Hozzátette, nyár végén még nagyon úgy nézett ki, hogy nemcsak megtörik, de vissza is esik a lendület. Az elemzések szerint idén nagy valószínűséggel a jármű- és üzemanyag-értékesítés nélkül számolt kiskereskedelmi forgalom növekedése nem lesz kisebb a tavalyi 5,5 százaléknál, csak abban az esetben, ha a decemberi forgalom esetleg elmarad a jelenlegi várakozásoktól. A gépjárművekkel és üzemanyaggal számolt forgalom azonban optimista becslések szerint jó, ha meghaladja a két százalékot, ami viszont elegendő lehet a 8000 milliárdos határ átlépéséhez.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet