Tesco
Forgalmi adatokat nem árulhatott el Hardy Mihály, a Tesco Global Áruházak Zrt. szóvivője, aki azt azért elmondta, a lánc a 2005-ösnél jobb évet zárt, amiben nagy szerepe volt a december utolsó heteiben mért kimagaslóan jó forgalomnak. A cég egyébként a 2006-os esztendőt erős hálózatfejlesztéssel folytatta és év közben új szolgáltatásokat vezetett be. Hardy szerint bár az év végi M.E.G.A. Trade-botrány sokkolta a vásárlókat, a cégnél nem tapasztaltak forgalmi kiesést. Ám Hardy is sok olyan vevővel találkozott, aki alaposan szemügyre vette a kosárba tett termék címkéjét.
Spar
Kivételes évet zártunk – mondta Laber Zsuzsa, a cég szóvivője. A társaság 2006-ban „maratoni” üzletnyitásba kezdett, az év utolsó negyedében szinte kéthetente adott át egy új áruházat. Az expanzió mellé párosult az erős élelmiszer-vásárlási kedv is. Laber Zsuzsa szerint tavaly sikerült úgy pozicionálni a társaságot, hogy a szupermarketről a fogyasztónak a Spar jusson eszébe.
Független boltok
Tavaly első ízben fordult elő, hogy a kiskereskedelmi vertikum egészében csökkent a boltszám. Eddig ez kizárólag az élelmiszert és napicikket forgalmazó kis üzletekre volt jellemző, most azonban a többieket is elérte a koncentráció. A statisztika szerint tavaly év végén nagyjából 650 üzlet szűnt meg, ezek többségét kiskereskedők üzemeltették, zömüknek ez volt az egyedüli jövedelemforrásuk. Az idén várhatóan folytatódik a boltszámcsökkenés, ami intő jel lehet a kormány számára is, hiszen a megszűnő kisvállalkozások alkalmazottai közül nem mindenki tud elhelyezkedni a nagy hálózatoknál. Ráadásul az elemzők szerint egyáltalán nem valószínű, hogy 2007-ben folytatódik a kiskereskedelmi munkaerőpiac növekedése, sőt az sem kizárt, hogy – költségtakarékosság vagy racionalizálás miatt – elbocsátásokra kerül sor.
