A közelmúltban végleges döntés született arról, hogy jövőre saját erőműve is lesz az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési (Elmib) Zrt.-nek – erősítette meg lapunk információit Szakacsits Károly, a társaság műszaki igazgatója. Várhatóan több milliárd forintos költséggel 50 megawattos, gázüzemű energiatermelő rendszert építenek vagy vásárolnak. Ha az árat és a teljesítményt illetően is megfelelő ajánlatot kapnak, nem kizárt, hogy az utóbbi mellett döntenek. A nagykanizsai székhelyű Elmibnek jelenleg már több mint négyszáz önkormányzattal van szerződése a helyi közvilágítás működtetéséről. Az egyik legnagyobb partnerük a debreceni helyhatóság, és a közelmúltban kétszáz újabb önkormányzatnak küldték el ajánlatukat. A műszaki igazgató szerint piaci sikereiket elsősorban annak köszönhetik, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. aukcióján, illetve Kelet-Európában vásárolt több száz millió kilowattóra villamos energiát úgy értékesítik a helyhatóságoknak, hogy a hasznot fele-fele arányban megosztják.
Az összesen mintegy félezer fogyasztót kiszolgáló Elmibnek egyébként a települési önkormányzatokon kívül több nagy cég is partnere. Tőlük vásárol például az Állami Autópálya Kezelő Zrt., az Ózdi Acélművek, valamint a Magyar Pékszövetség mintegy kétszáz tagvállalata. Ez év januárjától pedig az APT Hungária Kft. – az osztrák állami villamosenergia-szolgáltató magyarországi leányvállalata – közreműködésével Ausztriába, illetve Németországba is szállítanak villamos energiát. A műszaki igazgató közölte: az idén közel 1 milliárd forintot költöttek különböző beruházások megvalósítására, ebből kétszázmilliót az általuk kiszolgált települések közvilágításának korszerűsítésére. Készülve az uniós csatlakozásra, azon belül az energiapiac liberalizálására, az Elmibet még 2000-ben hozta létre a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. A társaságot 2005-ös magánosításakor a magyar tulajdonban lévő Steinbeck Vagyonkezelő Kft. vásárolta meg.
