Az eldobható PET-palackok betétdíjas rendszeréről indított szemináriumot tegnap a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM). A szemináriumon svájci, dán és osztrák szakemberek mondhatták el véleményüket a hazai rendszereikről, illetve szót kaptak a fórumon a magyar ipar, a kereskedelem és a civil szervezetek képviselői is. A tárca minden lehetséges módszerrel csökkenteni kívánja az úgynevezett egyutas, nem újratölthető csomagolóanyagok kibocsátását, ezért esetleg betétdíjat vetne ki az egyszer használatos műanyag csomagolásokra is. A KvVM így tenné érdekeltté a lakosságot a visszagyűjtésben és ezzel nyomást gyakorolna a gyártókra a többutas, újratölthető csomagolások használatához – hangzott el a megbeszélésen.
Magyarországon jelenleg a kibocsátott műanyag italcsomagolás 20 százalékát gyűjtik vissza, ami nagyjából 7-8 ezer tonnát jelent. Jövőre ezt a mennyiséget 20 százalékkal lehetne növelni, és minden évben legalább ennyivel növekedhet a visszagyűjtési arány – mondja Viszkei György, az Öko-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója. A szakember szerint a német példa is azt igazolja: nem fér meg egymás mellett az erős betétdíjas és termékdíjas rendszer, ez utóbbi pedig nálunk láthatóan a teljes csőd felé rohan. Véleménye szerint a lakossági szelektív hulladékgyűjtés mind hatékonyabb rendszerré válik, és ezt kellene erősíteni az extra adók kivetése helyett.
Egyetlen nemzetközi példa sem erősítette meg, hogy erős adóztatással megoldható lenne az eldobható pillepalackok problémaköre: mindhárom ország képviselője a liberális megközelítésről, a gyártói, a fogyasztói és a környezetvédelmi érdekek egyeztetéséről beszélt. A gyártók képviseletében Boródi Attila, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke elmondta: a szakma felelősséget érez az ügyben és kész együttműködni a megoldás érdekében. Boródi szerint azonban a pillepalackok problémáját nem lehet csupán környezetvédelmi szemszögből megközelíteni, a társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni. Olyan eszközöket kell alkalmazni, amelyek a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt hozhatják. Ilyenek a jelenlegi hulladékgyűjtő rendszerek, amelyeket a jövőben is fenn kell tartani.
