Több mint egymilliárd forintos beruházással új gyártóbázist és logisztikai központot épít Szegeden a Szeplast Műanyag-alapanyag Gyártó Kft.-t és a Szeplast Nyílászáró Gyártó Kft.-t tömörítő Szeplast-csoport – erősítette meg lapunk információját Csíkos Attila, a cégcsoport tulajdonosa. A program hátterében döntően a folyamatosan növekvő kereslet, valamint a hatékonyság javítása áll. Csíkos elmondta: a Külterületi úton lévő, eddig 3,3 hektáros telephelyüket 6 hektárosra bővítették, és itt 2007 első felében 5 ezer négyzetméteres nyílászáró gyárat építenek. Ezzel párhuzamosan növelik raktárkapacitásukat, de jelentős volumenű technológiai korszerűsítésre is sor kerül majd. A jelenlegi mintegy százfős létszámot várhatóan 20–30 fővel egészítik ki. Ha a piaci igények ezt indokolják, 2008-ban egy újabb, hasonló volumenű beruházás keretében további 5-6 ezer négyzetméterrel bővítik majd a gyártóterületet.
Az 1994-ben alapított Szeplast műanyag nyílászáróit döntően csak a térségben értékesíti, ám műanyag alapanyagot szinte az összes szomszédos országba szállít. A cégcsoport tulajdonosa szerint főként a délszláv piac fejlődik rendkívül ígéretesen. Csíkos hozzátette: abban is bíznak, hogy lendületesen folytatódik a panelfelújítási program.
