BUX 142682.25 0,66 %
OTP 46800 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vélemények

2006. október 10. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rózsa Ruhaipari Kft.
Komolyan érinti a minimálbér további emelése a Dunántúlon közel 500 dolgozót foglalkoztató Rózsa Ruhaipari és Kereskedelmi Kft.-t. A társaság szakképzett munkavállalóinak több mint 80 százalékát minimálbéren foglalkoztatja, az újabb emelést (az egyéb megszorító intézkedések mellett) csak további létszámcsökkentéssel, illetve a normák emelésével tudják kigazdálkodni – mondta lapunknak Tolnai Tibor gazdasági igazgató. A cég számításai szerint költségeik az idén mintegy 35 millió forinttal nőnek, ezért maximálisan egyetértenek a VOSZ álláspontjával. Súlyosbítja helyzetüket, hogy az emelkedő kiadásokat áraikban nem tudják érvényesíteni, hiszen rendelésállományuk is csökkent. Az év végén két kisebb üzemüket bezárják, emellett az utazási juttatások, illetve egyéb kedvezmények jelentős részét is megvonják.

MÁV Zrt.
A jövő évi bértárgyalások az előkészítési fázisban vannak a MÁV Zrt.-nél. A bértárgyalások a Vasúti Érdekegyeztető Tanácsban várhatóan november második felében kezdődnek, szeretnénk alapos felkészülés és korrekt tárgyalások után megegyezni – mondta lapunknak Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. szóvivője, aki a béremelés tervezett mértékéről nem kívánt nyilatkozni. A MÁV Zrt. munkakör-értékelésen alapuló bérrendszere értelmében a legalacsonyabb munkaköri kategóriához tartozó munkavállalók személyi alapbére sem lehet 2006-ban alacsonyabb havi 66 000 forintnál (ez több a 2007-re előírt 65 500 forintos minimumnál). A legalább középfokú iskolai végzettséget és/vagy szakképzettséget igénylő munkakört ellátók számára a megállapítható legalacsonyabb személyi alapbér 2006-ban a MÁV Zrt. bérrendszere szerint 77 500 forint, ez is magasabb, mint az OÉT-ajánlásban szereplő, képzettségtől függő garantált bérminimum, amely 2007-re a minimálbér 110, illetve 115 százaléka a gyakorlati idő függvényében (az utóbbi 75 325 forintnak felel meg).

V&V Kft.
Molnár Zsófia, a 340 dolgozót foglalkoztató V&V Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Kft. gazdasági igazgatója szerint a minimálbér-emelés az egyéb megszorító intézkedésekkel, járuléknövekedéssel együtt a cég felszámolásához vezethet. Jelenleg közel 300 olyan szakmunkás-bizonyítvánnyal, sőt érettségivel is rendelkező dolgozójuk van, akiket minimálbéren foglalkoztatnak. Az újabb emelés, illetve az egyéb költségek az előzetes számítások szerint több mint 80 millió forinttal növelhetik kiadásaikat, miközben tavalyi nyereségük a 30 milliót sem érte el. A legkisebb forgalmú üzleteiket már bezárták, s a létszámot az első félévben közel 40 fővel csökkentették. Ha minden kötél szakad, részmunkaidős foglalkoztatással próbálkoznak, ám hosszabb távon ez sem járható út.

Alba-Team Építőipari Kft.
Az Alba-Team Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója, Soproni Béla szerint az időszakos foglalkoztatás miatt a minimálbér-emeléseket mindinkább kölcsönzött munkaerővel próbálják kivédeni, illetve több alvállalkozóval dolgoztatnak. Ennek eredményeként dolgozóik száma idén és tavaly mintegy 80 fővel csökkent. Soproni szerint az újabb minimálbér-emelés után sem a dolgozóknak kifizetett bér a sok, hanem az ahhoz kapcsolódó növekvő közterhek. Azt tapasztalják, hogy az ágazatban az egyre szigorúbb és gyakoribb munkaügyi ellenőrzések dacára nem csökken, sőt egyes helyeken növekszik a feketén foglalkoztatottak száma.

Országos Kereskedelmi Szövetség
Elegendő tartalék van a kereskedelemben ahhoz, hogy idén a béreket és a járulékokat kigazdálkodják a vállalkozások, jövőre azonban gond lehet a növekvő közterhekkel – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A kereskedelemben nincs ágazati szerződés, a bér-, illetve személyzeti tárgyalásokat a cégek maguk folytatják le az alkalmazottakkal. Vámos szerint a vállalatok a 10 százalékkal emelkedő járulékkiadásoktól leginkább azért tartanak, mert kiszámíthatatlan a jövő évi forgalom várható alakulása. Az új év első két hónapjában talán már meglesznek azok a számítások, amelyekből kalkulálni lehet: mire lesz elegendő a bevétel, illetve a nyereség, hol kell majd megszorításokat végrehajtani. Úgy véli, van még tartalék a kereskedelemben, de a növekvő bér- és közterhek nyilvánvalóan átrendezik az erőviszonyokat. A nagyvállalatoknak nem lesznek bérfizetési problémái, a kisebbeknél viszont már a megnövekedett minimálbér is nehézséget okozhat. Vámos szerint nem kizárt, hogy 2007-ben megáll az ágazat dolgozói létszámának eddigi folyamatos növekedése, sőt némi csökkenés is elképzelhető. A vállalatok vélhetően nem bércsökkentéssel, hanem a munkaszerződések átalakításával, esetleg elbocsátásokkal válaszolnak a megszorításokra, de a főtitkár szerint ez kizárólag a következő évi kereskedelmi forgalomtól függ. A legvalószínűbb, hogy növekszik a részmunkaidősök és a vállalkozók száma. A kereskedelem jelenleg 10 százalékkal járul hozzá a nemzeti össztermékhez és dobogós a foglalkoztatási listán is. Nagyjából 500 ezer ember dolgozik az ágazatban, közülük 340 ezren alkalmazotti státusban.

Magyar Suzuki Zrt.
A Magyar Suzuki Zrt.-nél a bértárgyalások az évi kétszeri béremelést (január és július) előzik meg, az ideiek értelemszerűen lezajlottak, a jövő éviekről pedig ebben a stádiumban korai még egyeztetni – mondta lapunknak Ruska Viktória, a Magyar Suzuki pr-menedzsere. A 4-4 százalékos emelést a vállalat idén teljesíteni tudta, s a jövőben is törekszenek a növelésre. A Suzuki jelenleg sem a minimálbért fizeti dolgozóinak: legyen az sori munkás vagy szakmunkás, a mai minimálbérnél jóval többet keres, és ez a helyzet a 110 százalékos tervezett emelés után is így alakul majd. A bruttó alapbéreken felül különböző pótlékokat is nyújt a vállalat minden üzemi dolgozónak.

Diószegi József
Diószegi József
Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet