A BÉE-Hálózat Kft. csapatának győzelmével ért véget szeptember 23-án az első Coop Rally „A Minőségi Magyar Élelmiszerekért”. Az időmérő és ügyességi autóversenyt a Co-op Hungary Rt. szervezte, hogy nagyobb publicitást szerezzen a magyar élelmiszereknek. A figyelemfelkeltés a legjobb eszköz arra, hogy mind a kereskedelmi szakma, mind a vásárlók a hazai termékkategóriákat részesítsék előnyben. Az autóverseny időmérő ellenőrző pontjait magyar gyártók üzemeiben és gyártóbázisukon helyezték el, így a csapatok képet kaphattak arról (ebben az évben a nyugat-magyarországi régióban), kikre számíthatnak a honi élelmiszerágazatban.
A verseny szakmai tanácsadója Ferjáncz Attila volt, aki igyekezett úgy összeállítani a programot, hogy a Dunántúl legszebb tájait érintse az útvonal, ám utólag elismerte: kissé könnyűre sikeredett a program. A mezőny 22-én reggel kilenckor indult a Budapest Kongresszusi Központ parkolójából. Az első állomás a hatvan kilométerre levő székesfehérvári Cerbona Zrt. volt, ahol a polgármester és a cég vezetése fogadta a csapatokat. Ezt követően az autók Kisbér felé fordultak, a következő állomás az Ágnes Forrásnál, a Mohai 1374 Kft. gyártóbázisánál volt. Innen az út Győrbe, a Győri Likőrgyár Rt.-hez vezetett, majd ismét egy rövidebb szakasz következett az abdai Kaiser Food Kft.-hez. Itt pihenőt tartott a mezőny, az időt kihasználva gyors gyárlátogatásra is volt lehetőség. Az első nap utolsó etapja Sárvárig, a SáGa Foods Zrt.-ig tartott. Az autók 247,5 kilométert tettek meg, az utat pontosan 405 perc alatt kellett teljesíteni, az egyes szakaszok végén plusz/mínusz egy perc csúszás volt a megengedett, ha valaki gyorsabb vagy lassúbb volt, büntetőpontokat kapott.
A második nap egy gyors szakasszal kezdődött, a mezőny Sárvárról Pölöskére, a Szörp Kft.-hez érkezett, a kövelkező úti cél Pécs volt, pontosan 200 perc alatt kellett teljesíteni 173,8 kilométert a Mecsek Füszért Zrt. gyártóbázisára. Itt került sor az ügyességi szakaszra, amely erősen befolyásolta a helyezéseket. Az időmérő szakaszokat a közlekedési szabályok betartásával csont nélkül végre lehetett hajtani, de a Mecsek Füszértnél kialakított pályán az autó adottságait kihasználva ki-ki a vérmérséklete szerint megkínálhatta a járművet gázfröccsel. Pécsről a csapatok Tamásiba mentek, ahol bekukkantottak a Coop egyik egységébe, a Bokréta ABC-be, majd innen az utolsó etapban Balatonalmádiba érkeztek. A második nap 404,4 kilométert tettek meg az autók, így összesen 652 kilométeres lett a rali, a távot 955 perc alatt kellett teljesíteni.
Bartus Pál, a Co-op Hungary elnök-vezérigazgatója a verseny végi összefoglalójában elmondta: a kezdeményezés a jelek szerint sikeres volt, mind a sajtó, mind a közvélemény komoly érdeklődést mutatott az esemény iránt és elmondható, hogy a verseny igazi nyertese a minőségi magyar élelmiszer. Az érdeklődésre való tekintettel a Co-op jövőre mind a mezőnyt, mind a távot bővíteni kívánja, a cél az, hogy 2007-ben már nagyobb régiót fogjon be a verseny, több hazai gyártó részvételével.
