A munkáltatók nem tudják teljesíteni a minimálbér-megállapodásokat
Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói oldala szerint az adó- és járulékszigorítások, a korábban ígért kedvezmények elmaradása miatt a cégek nem tudják teljesíteni a múlt év novemberében kötött, a hároméves minimálbér-emelésre vonatkozó megállapodást. A szakszervezetek korábban még azt követelték az új kormánytól, hogy tartsa magára nézve kötelezőnek az előző kormány által aláírt megállapodást. A szigorodó adó- és járulékszabályok hatására viszont már a szakszervezetek is újratárgyalásról beszéltek, természetesen ellenkező előjellel, mint a munkáltatók.
Szigorodó lobbizás, növekvő hallgatói támogatás
Tízmillió forintos bírságot is kiszabhatnak arra, aki szeptembertől szabálytalanul, vagyis lobbiigazolvány nélkül igyekszik érvényesíteni megbízói érdekeit – többek között erről döntött a kormány a tegnapi ülésén. A rendelet szerint súlyosabb büntetésre számíthat az, aki az előírásokat megsértve az Országgyűlésnél, a kormánynál vagy önkormányzatoknál, illetve vezető tisztséget viselő közeli hozzátartozóján keresztül próbálja befolyásolni a közhatalmi döntéseket. A közélet tisztasága és az eddig szabályozatlan lobbitevékenység átláthatósága érdekében a parlament februárban foglalta törvénybe a lobbizás szabályait. A kormány tegnap a törvény végrehajtási rendeletéről határozott, amely nem vonatkozik a tagságuk érdekeit képviselő társadalmi szervezetekre, szakszervezetekre. A kormány arról is döntött, hogy a hallgatói normatív támogatás szeptember 1-jétől az eddigi 91 000 forintról 116 500 forintra nő. Emelkedik a kollégiumi támogatás, évi 80 000 forintról 116 500 forintra. A jegyzetvásárlási támogatás az eddigi 7820 forintról 11 650 forintra növekszik.
Felülvizsgálatot kért Kóka az M7-es tendernél
Az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére benyújtott pályázatok felülvizsgálatát kéri a Nemzeti Autópálya Zrt.-től Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Mindezt azután közölte, hogy visszaküldte a cégnek a tender nyertesére tett javaslatát – adta hírül az MTI. Kóka a döntését azzal indokolta, hogy a pályázók több mint a felét kizárták a versenyből, ezenkívül elképzelhető, hogy bizonyos jelentkezők azért kínáltak kedvező árat, mert utólagos megrendelésekre számítottak. Az autópálya-társaság a múlt héten hatból négy pályázó kizárását javasolta, majd a versenyben maradt két jelölt közül az olcsóbb ajánlatot tevő győzelmének kihirdetését javasolta a tárcának.
