Auchan
Egyelőre nem foglalt állást az Auchan, hogy hozzányúl-e a saját áruházaiban sütött pékáru árához, a hipermarketlánc elemzői most számolják, szükség lesz-e korrekcióra az energia és az alapanyag drágulása miatt. Gillemot Katalin, a cég szóvivője lapunknak úgy fogalmazott: egy hét múlva már tisztábban látnak. A vállalat üzemi energiafogyasztónak számít, így egyéni szerződése van a szolgáltatókkal, emiatt nem tudja még, hogy milyen mértékben érinti az árváltozás. Az alapanyagot is nagy tételben szerzi be, ami ugyancsak kedvezőbb árpozíciót kínál számára. Az Auchan egyébként áruházanként változó árat alkalmaz a pékárunál. A legkelendőbb félbarna kilós kenyér ára 69 és 110 forint között mozog az üzletekben, de ennél lehet sokkal olcsóbb is, ha a társaság éppen akciózza a terméket.
Tesco
A Tesco – hasonlóan fő versenytársaihoz – szintén nagy energiafogyasztónak számít, így jobb helyzetben van az egyéni szerződések miatt, mint a kisebb vállalkozások, amelyek üzemmérete nem teszi lehetővé számukra az áralkut. A brit áruházlánc nem alakított még ki új árstratégiát a pékáruszegmensben; lapunkat arról tájékoztatták, hogy folyamatosan figyelik a piacot, és ha szükséges, azonnal igazítanak az árakon, de mindenképpen olcsóbbak kívánnak maradni az átlagnál. A Tesco minden pékáruja saját márkás termék, közötte van „gazdaságos” is, de a nagyobbik része úgynevezett standard áru. A legkeresettebb félbarna kilós kenyér ára átlagosan 119 forint, ami akciók során lejjebb is mehet. Az áruházlánc, a konkurenciához hasonlóan, minden egységében eltérő pékáru-árazási stratégiát követ.
