Igazi karácsonyi forgalmat hozott a televíziók és a dvd-k piacán a labdarúgó-világbajnokság. A kategória minden szegmensében erősödött a forgalom és a drága készülékeket is úgy vitték, mint az olcsóbbakat. A tévék forgalma magával húzta a dvd-felvevőkét is. Ezeket a szórakoztatóelektronikai termékeket itthon rendkívül könnyű értékesíteni, mert státust jelentenek és a magyarok az európai átlagot meghaladó mértékben néznek tévét. Tíz emberből hárman állítják, hogy tévé nélkül nem lenne teljes az életük – derül ki a GfK Hungária Piackutató elemzéséből.
A kutatóintézet kiskereskedelmi üzletek értékesítéseit mérő úgynevezett Kiskereskedelmi Panel adatainak tanúsága szerint 2005-ben már egyre több magyar háztartásban voltak jelen a modern technológiát képviselő képi megjelenítő eszközök. E kategóriába tartozik az lcd-televízió, amelynek népszerűsége – bár már néhány éve jelen van a piacon – csupán tavaly kezdett igazán nőni. A jelenség egyik oka az lcd-tévéknek a hagyományos tévékészülékekhez viszonyított magas ára, bár az lcd-k átlagára 2005-ben a 2004-eshez képest megközelítően 30 százalékkal volt alacsonyabb, s feltételezhetően további árcsökkenés is várható. A másik ok az lehet, hogy a háztartásokban jelen lévő katódsugárcsöves készülékek sem érték még el azt az életkort, hogy lecseréljék őket.
Valószínűsíthető, hogy az elkövetkező néhány évben a családok igen nagy része fogja hagyományos televízióját ilyen modern, jobb képminőséget biztosító készülékre cserélni, s néhány év múlva ez a kategória – a dvd és a videó esetéhez hasonlóan – szinte teljesen kiszorítja a ma már elavultnak tekinthető technológiájú készülékeket.
Az lcd-készülékek közül legtöbbet a 20–21 inches kategóriából értékesítettek az elmúlt év során. Folyamatosan növekszik emellett mind a kisebb, mind pedig a nagyobb képátmérőjű készülékek mennyiségi forgalma. Emellett a 4:3-as képarányú termékek helyett egyre többen választják az úgynevezett szélesvásznú, azaz 16:9-es televíziókat.
A vásárlók lcd-televíziót elsősorban az elektronikai szakkereskedésekben vásárolnak, az itt jellemző fogyasztói árak valamivel magasabbak, mint a hipermarketekben, illetve a cash&carry üzletekben, de egyrészt szélesebb választékot kínálnak, másrészt részletesebb szakmai tájékoztatást nyújtanak. Tekintve, hogy az lcd-k magasabb szintű technológiát képviselnek, a vásárlók ezen termékek vásárlásánál inkább a nagyobb gyártók márkás termékeit részesítik előnyben az ismeretlenebb, úgynevezett no-name márkákkal szemben.
A csúcstechnológiás tévékészülékek másik típusa a plazmaképernyős televízió, amely 2005-ben szinte azonos mennyiségbeli és értékbeli növekedést produkált. A teljes paneltévépiacból – amelybe az lcd-, a projektoros és a plazmakészülékek tartoznak – a plazmák 2005-ben megközelítőleg 20 százalékot képviseltek volumenben, értékbeli részesedésük – a termékek magasabb átlagára miatt – ennek közel kétszerese volt.
A plazmatelevíziók döntő többségét is szakkereskedésekben értékesítik. A plazmakészülékek közül a legtöbbet a 42 inches kategóriából adták el tavaly. Mellettük még a 37 inches készülékek keresettek, de részesedésük a vezető helyen álló kategóriáéval összehasonlítva lényegesen kisebb. A plazmatévépiacot is az ismertebb gyártók termékei uralják – volumenben a piac több mint 90 százalékát ők képviselik. A termékek átlagos árszínvonala fokozatosan csökkent az év során, ami nagymértékben hozzájárult a termékcsoport eladásainak növekedéséhez.
