Politech Kft.: leállították a fejlesztéseket
Berzeviczi Attila, az osztrák tulajdonban lévő, több nyugat-dunántúli gyártóbázist is működtető Politech Fémalkatrész Gyártó Kft. termelési igazgatója szerint az anyacég még nem döntött arról, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben folytathatják-e a tavaly elkezdett, több mint félmilliárd forint értékű fejlesztési programjukat. Az elsősorban technológiai jellegű beruházásokat tartalmazó második ütemre az idén, a harmadikra pedig jövőre került volna sor, ám néhány héttel ezelőtt a programot leállították. Az anyacégnél jelenleg azt vizsgálják, hogy a közelmúltban bejelentett megszorító intézkedéseket figyelembe véve miként módosulhat a tervezett beruházás megtérülése. Természetesen a döntésnél azt is figyelembe veszik, hogy a gyengélkedő forint miatt a tervezettnél olcsóbb lehet a kivitelezés, bár a csarnokbővítés jelentős részén már túl vannak. Az is felmerült, hogy a fejlesztés egy részét nem Magyarországon valósítják meg.
Loret Kft.: a termelés egy részét Romániába telepítik
A svájci tulajdonban lévő, elsősorban autóalkatrészeket gyártó Loret Műanyagtechnikai Kft. ügyvezető igazgatója, Suhajda Pál elmondta: a termelés kihelyezése miatt anyacégük Kelet-Közép-Európában közel 40 millió euró értékű beruházást hajt végre az idén és jövőre. Mindez a térségben több mint félezer új munkahelyet is jelent. Végleges döntés csak a nyár végén születik majd, hiszen az anyacégnél meg akarták várni a magyar, a szlovák és a cseh választások eredményét, valamint az ezt követő, a gazdaságot érintő döntéseket is figyelembe veszik. Jelenleg csak az biztos, hogy az anyacég 25–30 millió euróból új üzemet épít Romániában, ahová a munkaigényes termelés jelentős részét viszik, míg Magyarországon elsősorban a termékfejlesztés, illetve a logisztikai tevékenység kerül előtérbe.
