Az egészségügyben a kiegészítő finanszírozást nyújtó magánbiztosítás intézményei gyakorlatilag rendelkezésre állnak – írja az egészségügyi tárca megrendelésére készített tanulmányában Péteri János szociológus, aki egy biztosító életüzletágának termékfejlesztője. A szakember azonban ezen a téren több módosítást is elképzelhetőnek tart. Felveti egy olyan előtakarékossági célú egészségszámla bevezetését, amelyet kezelhetne bank, biztosító és egészségpénztár (a kasszáknál ma lévő egyéni egészségszámlák szerinte csak messziről közelítenek a szükséges megoldáshoz) egyaránt. Az önsegélyező pénztárak társadalmilag támogatható funkciói, szolgáltatásai viszont csatolhatók lennének az egészségpénztárakhoz, ami előbbi konstrukciónak a megszüntetéséhez is vezethetne. Péteri a kiegészítő magánfinanszírozás fő intézményeinek az egészségkasszákat képzeli el, de ezekhez új típusú (regionális, illetve például „ápolási”) intézményeket csatolna. Úgy véli, az egészségügyi célú megtakarítások ösztönzése érdekében átjárhatóvá lehetne tenni a két (egészség és nyugdíj) pénztártípust, vagyis: például a nyugdíjaskor elérésekor a nyugdíjpénztári egyéni számlán lévő összeg átvihető lenne egy egészségpénztárba.
A közfinanszírozási szolgáltatási csomag pontos meghatározása után – olvasható a tanulmányban – már semmi sem gátolhatja, hogy a magánfinanszírozással elérhető, társadalmi preferenciákkal rendelkező szolgáltatások körét az állam a jelenleginél pontosabban meghatározza. A szerző szerint bár ezen a téren a közelmúltban jelentős előrelépés történt, még mindig maradt számos „puha” kategória. Az ápolásbiztosítási ág megvalósítása esetén a magánbiztosítási intézmények szerepét kell ezen belül konkrétan meghatározni. Ezzel kapcsolatban Péteri megjegyzi, hogy a biztosítási területen egyre több országban vezetik be az úgynevezett Long Term Care biztosításokat, amelyek Magyarországon az ápolási pénztárakkal együttműködve a két finanszírozási elv kombinációjának előnyeit kínálhatnák.
B. Judit Varga