Két évtizeddel a csernobili baleset után ma már szinte mindent tudnak a tudósok a baleset okaival, lefolyásával és következményeivel kapcsolatban, ami 2005 szeptemberében arra sarkallta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget és más szervezeteket, hogy nemzetközi konferenciát rendezzenek. Itt publikálták a húsz év műszaki, sugárvédelmi, orvosi és biológiai kutatásainak eredményeit – áll Aszódi Attilának, a BME Nukleáris Technikai Intézete igazgatójának a Fizikai Szemlében megjelent írásában. Csernobilban 1986. április 26-án a négyes blokbkan egy rosszul megtervezett és kivitelezett üzemviteli kísérlet során a kezelők több fontos védelmi rendszert kikapcsoltak, és az írott üzemviteli utasításokat, biztonsági előírásokat megsértették. Emellett a reaktor a konstrukciós hibáiból adódó kedvezőtlen fizikai tulajdonságok következményeként hajnali 1 óra 23 perckor „megszaladt”, vagyis a láncreakció ellenőrizhetetlenné vált benne. Így néhány másodperc alatt a megtermelt hőteljesítmény a névleges érték 7 százalékáról annak tízezer (!) százalékára ugrott. Az emiatt bekövetkezett gázrobbanás felhasította a hűtőcsatornák csöveinek falát, forró víz zúdult a grafitmoderátorra és robbanóképes gázok keletkeztek, ami két másodperccel a gázrobbanás után egy újabb robbanást okozott. A grafit még tíz napig égett. (A robbanások erejét jól jelzi, hogy a hűtőcsatorna fölötti, háromezer tonna súlyú reaktorfedél mintegy 50 méter magasra repült, majd a reaktorcsarnok fedelébe ütközött.) Fontos megemlíteni, hogy a Csernobilben használt, úgynevezett RBMK reaktorok más konstrukciójúak, mint a Pakson vagy Nyugat-Európában használtak. A Magyarországon is rendszeresített nyomottvizes reaktorban nincs például grafit – így nem tud kialakulni grafittűz –, illetve alapkövetelmény, hogy öngerjesztő folyamatok ne tudjanak kialakulni. Emellett a nyomottvizes reaktornál a hasadóanyagot tartalmazó aktív zónát egy nagy nyomásra méretezett reaktortartály veszi körül. A robbanásokat és tüzeket követően a reaktor üzemanyagának mintegy 3,5–4 százaléka szóródott szét a környezetben, valamint kikerült a használt nemesgázok 100 százaléka és az illékony izotópok 3,5 százaléka is. A kibocsátást a tűzoltók és az úgynevezett likvidátorok egy hónap alatt tudták megfékezni, s az oltási munkálatokban, valamint a szarkofág építésében és az erőmű környezetének megtisztításában mintegy 800 ezer ember vett részt.
Bakonyi Attila