A tavaly év végén szárnyalásba kezdő olajár sok piaci elemzőt és befektetőt elkeserített az energetikai ipar egész nemzet-, sőt világgazdaságot érintő kihatásai miatt. Kevesen gondoltak azonban abba bele, hogy a kőolajszármazékok drágulása nemcsak az energiaszámla kifizetésénél vagy a benzinkutaknál jelenthet problémát, hanem a mindennapi élet egészen más területein is. A kőolajalapú anyagok ugyanis a rúzsok gyártásától a mosóporokig, a csokoládétól a gyógyszerekig, illetve a fertőtlenítőszerektől a számítógépekig számtalan termékben megtalálhatóak.
Az Egyesült Államokban a nem üzemanyag-előállításra, illetve fűtésre használt kőolaj a teljes felhasználás 5 százaléka, azaz csaknem napi 1 millió hordót tesz ki – derül ki a USA Today című napilap összeállításából. E tetemes mennyiség láttán nem is lepődhetünk meg azon, hogy iparági és egyetemi kutatók tömege foglalkozik már a fogyasztási termékek esetében a kőolaj természetes anyaggal történő kiváltásának lehetőségével. A „zöld vegyipar” néven ismertté vált irányzat képviselői úgy vélik, hogy a jövő útja a kőolaj burgonyával, kukoricával, biomasszával, virággal, szójababbal és egyéb növényekkel, illetve növényi olajokkal való helyettesítése.
A festékek, a mosószerek és a szépségipari termékek ma ugyan tipikusan a vegyiparhoz kapcsolódnak, de korábban – az 1940-es évek előtt – természetes alapanyagok felhasználásával készültek. A XX. század második felében épp a maival ellentétes volt a kihívás, akkor ugyanis a természetes anyagok utánzása okozott gondot a vegyiparnak – ma pedig épp az akkor kifejlesztett műanyagok kiváltása képviseli a nehézséget a zöldek számára.
A természetes alapú polimerek előállításával már az 1930-as évek óta próbálkoznak, de igazán csak a 90-es évektől folynak komoly kutatások, elsősorban annak érdekében, hogy ellenállóbb és jobban szigetelő anyagokat lehessen létrehozni. Szakmai körökben a technikával kapcsolatban nincs egyetértés, ugyanis egyesek a minőség javítása kapcsán az ananászban található természetes rostok hozzáadására esküsznek, míg mások szerint a jövő útja az ultraibolya-sugárzás használata.
Gazdasági szempontból az új technológia egyik kulcskérdése annak költségigénye. Jelenleg egyfontnyi (0,45 kilogramm) „bioműanyag” előállítási költsége valamivel 60 cent felett van, míg a valódi műanyag esetében ez csupán 40 cent. A költségek csökkentését a megrendelések növekedésétől várják a gyártók, optimizmusukat pedig többek között a világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalatának, a Wal-Mart Store Inc.-nek az a tavalyi bejelentése táplálja, miszerint a cég a közeljövőben lecserélné hagyományos műanyag csomagolóanyagait.
Kolozsi Pál