Bár a régiós érdekeltségek közül a nagy piaci versenyben egyedül a magyar Generali-Providencia nem tudta növelni piaci részesedését tavaly (a Magyar Biztosítók Szövetségének kimutatása szerint a társaság piaci súlya a 2004-es 17,11 százalékról 15,51 százalékra csökkent), a régiós érdekeltségeken belül a magyar vállalatok hozták a Generali Holding Vienna (GVH) csoport kelet-közép-európai érdekeltségei összesített profitjának döntő részét – mondta el Karl Stoss, a holdingtársaság elnök-vezérigazgatója a vállalat mai bécsi sajtóértekezletén. Ehhez természetesen az is kellett, hogy az évek során kialakult, a csoporton belül erős bástyának számító, a piac minden területén jelentős pozíciókkal rendelkező magyarországi Generali-érdekeltségek mellett a biztosítócsoport komoly beruházásokba fogjon a régió több más országában – Csehországban és Szlovákiában. Összességében a régiós érdekeltségek közül a magyar mellett a cseh, a szlovák és a szlovén leánycégek tudtak nyereségesen zárni, a további piacokon (Lengyelország, Románia, Horvátország) a biztosítási csoport még veszteséges. A GVH összesen 180,4 millió eurós nettó eredményt ért el az elmúlt év során, amely 75,6 százalékos eredménynövekedést jelent, ebből a régiós vállalatok részesedése 41,8 millió euró volt, ami 21,8 százalékos növekedésnek felel meg. Eközben az osztrák anyacég 64,3 százalékkal tudta növelni nyereségét. A biztosítócsoportnak a unit linked biztosításokkal együtt számított díjbevétele először haladta meg a 3 milliárd eurót, a díjbevételből az osztrák anyacég 71, a magyar érdekeltségek 15 százalékos súllyal részesednek. A legnagyobb díjbevétel-növekedést Horvátországban hozta össze a csoport, ám itt lényegében a nulláról indult a biztosító.
A Generali-csoport további terjeszkedési terveiről Stoss elmondta, a trieszti anyacég a fő fejlődési területnek Kínát és Indiát tartja. A második célpiacnak számító kelet-közép-európai régióban a bécsi holdingcégen keresztül továbbra is az organikus növekedés a fő cél, de természetesen – habár főleg az új piacokon – az esetleges akvizíciókat sem tarják kizártnak.
