„Először nem is akarták elhinni, hogy távozni szeretnék a HVB Bank vezetői székéből a nyugdíjkorhatár elérésével” – kommentáltra távozását Matthias Kunsch, a HVB Bank vezérigazgatója, aki Doffek Ágnessel, a vállalati területet irányító vezérigazgató-helyettessel együtt április 15-ével válik meg a pénzintézettől. Kunsch szerint a legjobb pillanatban adja át a bankot: bár eredetileg szkeptikus volt a 2005. év eredménylehetőségeivel kapcsolatban, most elégedetten mondhatja el, hogy a HVB Bank továbbra is az OTP után a második legnagyobb nemzetközi számviteli elvek alapján számolt konszolidált nyereséget termelő magyar pénzintézet. Ez annak fényében, hogy mérlegfőösszeg alapján a bank csak a 7. a hazai rangsorban, kiváló teljesítmény. Kunsch szerint ugyanakkor 2006-ban a bankrendszer szereplői már aligha tudják majd növelni profitabilitásukat. A bankszakember szerint az Unicredit–HVB fúzió kapcsán továbbra is egyértelmű, hogy a kelet-közép-európai érdekeltségeket a BA/CA irányítja majd bécsi székhellyel, ám a pontos szervezeti felállás tisztázása még folyik, mint ahogy továbbra is bizonytalan a lengyel érdekeltségek sorsa.
„A HVB Bank Hungary élén lezajló vezetőválasztást a bécsiek irányították. A jelöltekről kikérték az én véleményemet is” – mondta el Matthias Kunsch. Az új vezérigazgató, Patai Mihály egy a számok alapján sikeres stratégia megvalósításába kapcsolódhat be: az alapvetően vállalati alapokon álló bank egyre sikeresebben nyit a kis- és középvállalkozások és a lakosság felé. A HVB a tavaly avatott 13 egység után idén 25 új fiókot nyit, ezzel a hálózat 80 tagúra bővül. Azzal kapcsolatban, hogy az eredeti tervekben szereplő 100 egységig eljutnak-e, Kunsch már óvatosabban fogalmaz. Szerinte a nagy versenyben az utolsó helyeket egyre nehezebb lesz úgy megtalálni, hogy az elvárt profitot hozni tudja a fiók. Az eddig nyílt egységek tekintetében erre nem lehet panasz.
A távozó szakember elmondta: április 15-ével társadalmi funkcióiról – a Magyar Bankszövetség és a Joint Venture Szövetség alelnöki posztjáról – is lemond. Hozzátette: már kapott felkérést a banktól későbbi szerepvállalásra, de ez még nem konkretizálódott.
