Kiemelkedő évet zárt a Raiffeisen-csoport. Az adózás előtti eredmény közel 70 százalékkal, 22,472 milliárd forintra nőtt, s még az adókötelezettségek lerovása után is maradt belőle 17,517 milliárd. A kamatmarzs szűkülése kapcsán a bank nettó kamatbevétele 3,82 százalékkal, 44,39 milliárd forintra csökkent, ezt azonban bőségesen ellensúlyozta a nettó díj- és jutalékbevételek hihetetlennek tűnő, 62 százalékos bővülése. A többi pénzintézethez hasonlóan a pénzügyi műveleteken realizált profit is megugrott – a 15,7 milliárdos érték több mint négyszerese a 2004. évinek. A továbbra is agresszív terjeszkedésben lévő bank egyelőre sikeresen tartja a költségnövekedését a 30 százalékos szint közelében. A bankcsoport magyar számvitel alapján készült mérlege 21,2 százalékos hitelállomány-bővülésről ad számot – az ügyfélhitelek állománya 983 milliárd forint volt az év végén. Ezzel szemben 859 milliárd forintnyi ügyfélbetét áll, ami 16 százalékos növekedést jelent. A gyorsjelentés szerint a tulajdonosok lényegében a tavalyi szintű osztalékra tartanak igényt, az e célra (illetve részesedésekre) fizetendő összeg 6,2 milliárd forint lesz.
