A Colgate-Palmolive Magyarország Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy televíziós reklámjaiban azt állította, illetve sugallta, hogy a Colgate Total fogkrémek valamennyi más fogkrémnél hatásosabbak – állapította meg tegnapi tárgyalásán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Colgate-Palmolive széles körű televíziós reklámkampányában – többek között – azt sugallta, hogy a teljes fogorvosi szakma választja és ajánlja a Colgate Total fogkrémet, továbbá több olyan elsőbbségi állítás is elhangzott, melyek valódisága az eljárásban beszerzett tudományos cikkek alapján nem volt egyértelműen megállapítható. Mindezekre tekintettel a GVH a jogsértő vállalkozást 257 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte. Közleménye szerint a cég nem ért egyet a GVH-val, arról azonban, hogy mit lép, csak azután dönt, hogy kézhez kapta a határozatot.
