Féléves előkészítés után, január 30-án együttműködési megállapodást írt alá a Generali-Providencia és a Winterthur Biztosító arról, hogy a piacon eddig élet-, nyugdíj- és egészségbiztosítási termékeivel jelen lévő, svájci tulajdonban lévő társaság a jövőben a Generali otthonbiztosítási szerződéseit is értékesíti mintegy 500 fős hálózatában. Pálvölgyi Mátyás, a Generali elnök-vezérigazgatója elmondta: a lakásbiztosítások terén 21 százalékos piaci részesedéssel bíró társasága a közös márkanév alatt értékesített biztosításokhoz a teljes szolgáltatási kört bíztosítja majd. Walter Tauchner, a Winterthur elnök-vezérigazgatója szerint partnerük sikere biztosítja, hogy jó termékkel tudják kiegészíteni ügyfeleiknek kínált szolgáltatásaikat, amelyeket az év elejei névváltás kapcsán más területeken is új megoldásokkal szeretnének kiegészíteni. Gecser Ottó, a Winterthur vezérigazgató-helyettese szerint az új lakásbiztosítást elsősorban az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel-termékük mögé kívánják bevonni, de az értékesítők szabadon is köthetnek szerződéseket. Gecser szerint hasonló szerződésszámban bíznak, mint amennyit a Generali életbiztosítási üzletkötői tudtak elérni a lakásbiztosítások értékesítése terén. Pálvölgyi Mátyás szerint a termékkel újonnan foglalkozni kezdő üzletkötőik tavaly mintegy 4000 lakásbiztosítási szerződést kötöttek. A Generali segít a képviselők felkészítésében is: Gecser Ottó szerint ügynökeiknek rá kell ébredniük, hogy egy vagyonbiztosítási szerződés révén sokkal aktívabb kapcsolatot tudnak kialakítani az ügyfeleikkel, mint egy-egy életbiztosítás eladásakor.
A két társaság megállapodása határozatlan időre szól, ám a felek elmondták: hangsúlyosan kísérleti jellegű együttműködésről van szó, a folytatásról (és esetleges további termékek bevonásáról) a tapasztalatok értékelése után, vélhetően 2007-ben döntenek. Siker esetén elvben arra is sor kerülhet, hogy a Winterthur egyedül fejleszti tovább a terméket (a biztosító kompozit engedéllyel rendelkezik), ám kérdéses, hogy megéri-e ma Magyarországon egy ilyen szolgáltatás infrastruktúráját létrehozni.
