Az OTP Bank Rt. december 23-án 500 millió forintos jegyzett tőkével megalapította azt a cégét, amely a közeljövőben megkezdi a lakásért életjáradék programba jelentkező ügyfelek kiszolgálását. E program keretében az idősebb emberek saját tulajdonukban lévő ingatlanjuk tulajdonjogáról lemondva egy nagyobb – átlagosan a lakás piaci értékének 20 százalékát elérő – egyösszegű kifizetést, ezenfelül pedig életük végéig havi életjáradékot kapnak. Magyarországon jelenleg több önkormányzatnál futnak „intézményi” életjáradék-programok, míg ősszel egy független társaság, a Hild Rt. indult el hasonló szolgáltatással. Érdekesség, hogy a bejegyzés alatt álló OTP Életjáradék Ingatlanbefektető ZRt. vezérigazgatója az a Hild Imre, aki a tavalyi év első felében még a Hild Rt. névadó tulajdonosa volt. Híreink szerint a lakásért életjáradék szolgáltatások piaca hamarosan egy további szereplővel, a Földhitel- és Jelzálogbankkal bővülhet.
