Az elmúlt év során 8300 új kis- és középvállalati ügyfelet tudott magához vonzani a Budapest Bank, ezzel piaci részesedése mintegy másfél százalékkal nőtt, s meghaladta a 11 százalékot – mondta el Plank Gábor vezérigazgató-helyettes. A bank vállalati üzletágát irányító szakember hozzátette: tavaly a pénzintézet 10 450 aktív (hitel-) tranzakciót bonyolított, ezzel az ügyfélállományon belül 6100 cégnek, ezen belül mintegy ezer mikrovállalkozásnak van hitelkapcsolata a BB-vel.
Ahhoz, hogy ilyen mennyiségű szolgáltatást tudjanak nyújtani, a bank több kkv-knak szánt hiteltermékét standardizálta. A tranzakciók immár 30 százaléka tavaly ilyen jellegű kölcsönügylet volt – mutatott rá Plank Gábor. Összességében a hitelintézet kkv-hitelállományának 24 százalékos növekedése több mint kétszerese a piac 2005-re prognosztizált 11-12 százalékos átlagos bővülésének. Az idei évről szólva Plank a piaci átlagot meghaladó növekedést vár, ám mint fogalmazott, abban már korántsem biztos, hogy továbbra is ilyen ütemben szeretnének elrugaszkodni a konkurenciától – ez ugyanis számottevő kockázatbővüléssel is járhat. Az is az újabb ugrás ellen szól, hogy a verseny fő hangsúlya az új ügyfelek megszerzése helyett a korábbi kliensek megtartására, illetve mind több termékkel való kiszolgálására helyeződik át. Komoly reményeket fűz a bank ahhoz, hogy a mikrovállalatoknak kínált termékek esetében egyelőre a piac előtt járnak. A hazai vállalati hitelállomány idei bővülését a Budapest Bank szakemberei 10 százalék körüli mértékűre becsülik.
