A pénzügyi szektor sokkmentes, kiegyensúlyozott évet zárt – nyilatkozta az MTI Ecónak Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke. A hitelintézetek ismét jelentős nyereséget értek el, ám a növekedéssel együtt jár a kockázatok bővülése is – vélekedett az elnök, aki az autó- és ingatlanfinanszírozásban, valamint a devizahitelezésben meglévő kockázatok emelkedését tartotta fontosnak kiemelni, ám jelezte, hogy ezek mértéke nem akkora, ami komoly aggodalomra adhatna okot. Farkas István hangsúlyozta: a magyar pénzügyi intézményrendszer fejlett, épp ezért nincs szükség olyan hatósági beavatkozásra, ami például Lengyelországgal kapcsolatban felmerült, ahol megtiltották a magánszemélyek devizahitellel való finanszírozását.
A felügyelet az ősszel nyilvánosságra hozta 2010-ig szóló stratégiáját. A következő öt év az eddigieknél is nagyobb kihívásokat hoz, amelyek között lesznek olyanok is, amelyekre nem lehet felkészülni: nem tudni például, hogy néhány év múlva milyen új termékek lesznek a piacon, hogyan kombinálódnak majd a banki, biztosítási vagy éppen a mobiltelefonos szolgáltatások. Ezekre a felügyeleti reagálóképesség gyorsabbá tételével lehet felkészülni. Az új stratégia szerint az utólagos ellenőrzésről a hangsúly a folyamatos, tartalmi felügyelésre helyeződik át. Ez azt követeli meg, hogy a kockázatokat ne pusztán intézményi szinten elemezzük, hanem a piacra gyakorolt hatásukat is vizsgáljuk – nyilatkozta az elnök. Mint elmondta, az utólagos szankcionálásra sok esetben nem is kell sort keríteni, ha az előzetes, proaktív felügyeleti elvárásokat megfelelő módon a piaci szereplők tudomására hozzák. Farkas szerint a pénzügyi piac felügyelete „nem egyszemélyes játék”, a jelen lévők legalább 80-90 százaléka a szövetségesük abban, hogy a piac hosszú távon is tisztességesen és átláthatóan működjön. Az elnök ezért nem tekinti elsőrendű problémának, azt, hogy a PSZÁF nem adhat ki kötelező érvényű rendeleteket.
Nagyon fontosnak tartja viszont a piaccal való véleménycserét, amit az új konzultációs rendszer (is) segít.
Farkas István szerint a PSZÁF piaci felügyeleti ágának egyre hangsúlyosabb feladata az engedély nélküli tevékenységet folytatók kiszűrése: a törvényalkotók ezt a munkát azzal segítették, hogy a novemberi PSZÁF-törvény-módosítás nyomán a felügyelet immár 10 milliós bírságot is kiszabhat az ilyen cégekre, míg korábban legfeljebb eltilthatta őket a tevékenységtől. A felügyeleti határozatokkal szembeni jogorvoslati lehetőség ugyanakkor novembertől többszintűvé vált: az első fokú bírósági döntés másodfokon megtámadható lesz. A transzparenciát biztosítja, hogy a PSZÁF a jövőben nyilvánosságra hozza majd a honlapján, ha bírósági eljárás indult ellene, majd annak eredményét is.
