A kormány megállapodást kötött a Magyar Bankszövetséggel és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel annak érdekében, hogy 2006. január elsejétől minél több pénzintézetnél meg lehessen nyitni a babakötvényhez szükséges Start számlát – jelentette be Batiz András kormányszóvivő. Mint ismert, az állam minden 2006-ban született gyermek számára automatikusan 40 ezer forintot utal majd a szülők által a hitelintézeteknél nyitott számlákra. Szeretnék elérni azt, hogy a szülők rendszeresen befizessenek gyermekük számára – ezért az állam a megtakarításokat 10 százalékkal, legfeljebb évi hatezer forinttal kiegészíti. Batiz András szerint ha csak a 40 ezer forintos állami támogatás kerül ide, a fiatal 18. életéve után várhatóan mintegy 120 ezer forintot kap, ám akinek a szülei havi ötezer forintot fizetnek be, az már több mint 2,3 millióval rendelkezhet majd nagykorúsága idején.
A lapunk által megkérdezett pénzintézetek mindegyike jelezte: vizsgálják a Start számlák elindításának lehetőségét. A jelek szerint a konkrét konstrukciók kidolgozásában a szűk keresztmetszetet a Magyar Államkincstár (MÁK) jelenti: mind a CIB, mind az MKB Bank arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a konstrukció konkrét feltételeiről csak 2006. január első napjaiban, a kincstárral történt egyeztetést követően tudnak tájékoztatást adni. Ennek oka, hogy a MÁK-kal történő szerződéskötés leghamarabb a jövő héten történhet meg.
Az OTP Bank ugyanakkor már meghirdette saját konstrukcióját. Miként azt Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes elmondta, az OTP Start betétszámlán elhelyezett megtakarításra fizetendő kamat mértéke a jóváírt összegtől függően változik. Havi 1000 forintnál kisebb havi megtakarítás esetén a hónap végén az aktuális látra szóló kamat kerül jóváírásra. Havi ezer forint feletti megtakarításnál a mindenkori jegybanki alapkamatnál egy százalékkal, ötezer forint feletti félretett pénz esetén pedig az alapkamatnál fél százalékkal kisebb – jelenleg 5,5 százalékos – kamatot ír jóvá a bank. A számlavezetési díj az OTP Start betétszámla éves átlagos egyenlegének maximum egy százaléka lehet (ez az indulóösszeggel és 5 ezer forintos havi befizetéssel számolva ezer forint lenne), ám a bank 2006-ban nem számítja fel ezt a költségtételt.
