A 2007–2013 közötti évekre majdnem „szentesített” EU-költségvetés Magyarországra vonatkozó feltételei a hazai pénzintézetek szerint mindenképpen élénkíthetik majd az érdeklődést a támogatások iránt, jóllehet a most megfogalmazott új allokációs szabályok – a 15 százalékos nemzeti önrész – meghatározása korántsem jelenti azt, hogy a támogatási pályázatokon kisebb önerő is elegendő lehet a pályázati feltételek teljesítéséhez. Mint arra az Erste Banknál felhívták a figyelmet: az új szabályozás a gyakorlatban azt jelenti, hogy 100 millió forintos pályázati pénzből 85 milliót ad az EU és 15-öt áll a magyar költségvetés. Ez még önmagában nem határozza meg, hogy az egyes pályázati kiírásoknál milyen saját erőt kell a pályázóknak felmutatniuk. A K&H szerint az állam várhatóan továbbra is 5-10 százalékot terhel majd az önkormányzati projekteknél a kedvezményezettekre. Plank Gábor, a Budapest Bank vállalati üzletágát irányító vezérigazgató-helyettes kételkedik abban, hogy a bankok örömmel fogadnák azt a vállalkozást, amely egy pályázaton eddig csak azért nem tudott elindulni, mert a kötelező önrész mondjuk 20-25 százalékban volt meghúzva – ez a projektgazdák elkötelezettségét, szándékaik komolyságát kérdőjelezné meg. Ha az üzleti terv komoly, a cég menedzsmentje eddig is elő tudta teremteni a szükséges forrásokat, s ebben a bankok maximális segítséget nyújtottak és nyújtanak a jövőben is – vélekedik a szakember.
Azt ugyanakkor valamennyi hitelintézet üdvözli, hogy a tervek szerint a következő ciklusban előtérbe kerülnek majd a vegyes finanszírozási konstrukciók, tehát a vissza nem térítendő támogatások várhatóan kiegészülnek a kamattámogatott konstrukciókkal, hiszen ez – miként az Erste Banknál elmondták – a finanszírozható vállalkozások, önkormányzatok körének bővülését jelentheti.
A költségvetési tárgyalásokon „kiharcolt” másik lehetőség, az önkormányzatok áfájának támogatása már közvetlenül is komolyabb jelentőséggel bírhat. Mint arra a K&H Banknál rámutattak: a nem visszaigényelhető áfa támogathatósága nagy könnyebbséget jelent, hiszen ezek után az önkormányzatok a bruttó beruházási költség 85 százalékát kaphatják uniós forrásokból. Az áfafinanszírozás csökkenése így 17 százalékkal teszi „olcsóbbá” az EU-forrásból támogatott önkormányzati beruházásokat, ami szektorszinten tízmilliárdokban mérhető megtakarítást jelent.
A finanszírozási könnyítés a kis és közepes önkormányzatok pályázati aktivitásának adhat lökést. Ebben a körben a fenti hatásokat erősíti, hogy a Hitelgarancia Rt. a várakozások szerint az elkövetkező hónapokban piacra lép az EU-s forrásokból támogatott önkormányzati projektek önerejéhez igényelt hitelekhez nyújtott kezességvállalási termékkel, ami a banki finanszírozás fedezetigényét nagyban csökkenti, így a banki szempontból kockázatosabb kisebb települések is hitelhez juthatnak majd a pályázati projektek sikeres végigviteléhez.
