A CIB Bank Rt. kizárólagos részvényese, az Intesa Holding International S.A. hétfőn a bank alaptőkéjének összesen 17 milliárd forintos megemeléséről döntött. A tőkeemelést a bank sajáttőke-elemeinek átcsoportosításával oldották meg, a pénzintézet saját tőkéje épp ezért nem változott, a társaság jegyzett tőkéje viszont 40,5 milliárd forintra emelkedett. Az új részvényekből az Intesa 11,25 milliárdnyit kap meg, míg 5,75 milliárd forint értékű részvényt a pénzintézet dolgozói között osztanának szét. Ennek első lépéseként a fő tulajdonos a dolgozói részvények forgalomba hozatala útján megvalósuló alaptőke-emelés keretében 1,427 millió darab 1000 forint névértékű, A sorozatú, illetve 4,323 millió darab, B sorozatú, névre szóló dematerializált dolgozói részvényt hoz forgalomba. A részvényjuttatásra a bank előre meghatározott dolgozói köre jogosult, akiknek lojalitását a bank ilyen módon is szeretné erősíteni – tájékoztatta a NAPI Gazdaságot Bognár Károly, a CIB Bank szóvivője. A pénzintézet által meghatározott dolgozók a számukra elérhető részvények átvételéről szóló kötelezettségvállalásukat a határozat megjelenésétől számított 5 napon belül tehetik meg.
A CIB tavaly decemberben hasonló dolgozói részvényjuttatási programot indított el. Akkor a bank 23,5 milliós alaptőkéjét emelték meg 2,222 milliárd forinttal, majd május közepén a bank tőkeleszállítással vonta ki az időközben visszavásárolt részvényeket, ám a részvényes dolgozók még részesedtek a bank 2004. évi teljesítménye után meghatározott osztalékból is – a papírok tulajdonosai között 466,7 millió forintot osztottak szét. Bognár Károly szerint most nem cél a visszavásárlás, a pénzintézet inkább az osztalék révén szeretné érdekeltté tenni az előre meghatározott dolgozói kört a bank sikeres működésében.
