BUX 142682.25 0,66 %
OTP 46800 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Marzscsökkenést ígér a Bankszövetség

2005. december 5. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bizonyosan túlteljesül majd a költségvetés 30-35 milliárd forintos bankadóterve – jelentette ki Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. A szövetség kimutatásai szerint az első kilenc hónapban csak a kereskedelmi bankok 22 milliárd forint adót fizettek be ezen a címen. Erdei Tamás szerint a banki marzsok az idén is csökkentek, ám ezt elfedi, hogy a nagyobb kamatrésű háztartási hitelek állománya gyorsabban nő, mint a kisebb marzsú vállalkozási kölcsönöké. A bankszövetség elnöke szerint 1-2 éven belül a hazai bankok marzsa akár 1,5 százalékkal is mérséklődhet, s elérheti a nyugat-európai hitelintézetek szintjét. Az idei kiemelkedő profitadatokban Erdei szerint a bankok költségcsökkentése köszön vissza, ezzel azonban a jövőben már nem nagyon tudnak élni a pénzintézetek. A klasszikus bankoláshoz kapcsolódó díjak és jutalékok esetében legfeljebb a készpénzkezeléshez kapcsolt szolgáltatások díjai emelkedhetnek, ám az elektronikus bankolás esetében a díjak szinten tartására, sőt csökkenésére kell felkészülni. A bankoknak komolyabb díjbevétel-növelésre csak új szolgáltatások bevezetése kapcsán nyílik lehetőségük.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet