Rendkívül sikeresnek ítéli a befektetéshez kötött biztosításukhoz kínált új részvényportfólió fogadtatását az Aviva Életbiztosító Rt. A társaság három hónapja teszi elérhetővé a választható befektetési alapok között az ABN Amro-csoport befektetési alapkezelője által menedzselt kínai részvényalapot, amely az Avivánál Shanghai Express Kínai Részvényportfólió néven fut. Az alap tőzsdén jegyzett kínai, hongkongi és tajvani társaságok, valamint olyan cégek papírjait tartalmazza, amelyek üzleti tevékenysége ebben a régióban összpontosul. Mint azt Horváth Béla, a társaság vezérigazgatója a NAPI Gazdaságnak elmondta, a bevezetés óta több mint 600 millió forintnyi befektetés érkezett az alapba. Külön öröm számukra, hogy az ide befolyó pénz kétharmada új befektetés, s csak egyharmadnyi az a rész, amelynek tulajdonosa egy másik Aviva-alapból vitte át a pénzét.
A feltörekvő piacok nem várt sikere kapcsán az Aviva máris új befektetési lehetőség után nézett, s a vezérigazgató tájékoztatása szerint november elsejétől elérhető lesz az Aviva értékesítőinél a Maharadzsa elnevezésű Indiai Részvényportfólió. A terméket választók a KBC Asset Management által kezelt Horizon Access India Fund részvényalapba fektethetik a pénzüket a magyar leányvállalat, a K&H Értékpapír Befektetési Alapkezelő Rt. segítségével. Az alap a legerősebb indiai részvénytársaságok papírjai közül válogat.
