BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kétmilliárd felett az Erste S Biztosító díjbevétele

2005. augusztus 2. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egymilliárd forintra emelkedett az Erste S Biztosító Rt. jegyzett tőkéje a tulajdonos 650 millió forintos tőkeemelése révén. E lépéssel a biztosító az előírt időpontnál előbb és lényegesen nagyobb mértékben emelte jegyzett tőkéjét. A minimális biztonsági tőke szintjének az emelését az elmúlt évek rendkívül dinamikus növekedése tette szükségessé. Míg 2004 első félévében 3 ezer új szerződést kötött a biztosítótársaság, addig az idén június végéig az új szerződések száma már meghaladta a 9 ezret. A biztosító ügyfélállománya jelenleg megközelíti a 40 ezer főt, első féléves díjbevétele pedig a 2004-es adatokhoz képest több mint háromszorosára ugrott, s meghaladta a 2 milliárd forintot – tájékoztatott Szalai Péter igazgatósági tag.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet