Péntek délután két órától hétfőn reggel 8 óráig nem üzemelnek majd az MKB Bank Rt. bankjegykiadó automatái és ugyanezen időszak alatt a pénzintézet NetBANKár szolgáltatásán keresztül sem lesz elérhető egyetlen bankkártyás funkció sem. A forgalomban lévő több mint százezer MKB-plasztik hétfőn hajnalban (1 és 8 óra között) csak korlátozottan lesz használható – jelentette be a pénzintézet. A korlátozás szükséges, mert a hétvégén a bank lecseréli a kártyarendszert működtető számítástechnikai rendszerét – tájékoztatta lapunkat Köpe Ildikó, a pénzintézet főosztályvezető-helyettese. A korszerűsítés után a bank készpénzkiadó ATM-rendszere képessé válik arra, hogy az ügyfelek a terminálokon keresztül feltöltsék mobilegyenlegüket, illetve, hogy – a későbbiekben – számlakivonatot, illetve tranzakciós listát is lekérjenek a bankjegykiadó automata segítségével a pénzintézettől. Az új rendszer elvben már lehetővé teszi azt is, hogy az MKB meginduljon a chipkártya-kibocsátás irányába is – Köpe Ildikó szerint erről a rendszercsere után hamarosan határoz majd a pénzintézet vezetősége.
