BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Banktermékek a Tescóból

2005. június 30. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A CIB Bank az eddiginél is erőteljesebben a lakosságra fokuszál majd – tudta meg a NAPI Gazdaság. Ezt a pénzintézet lakossági üzletágát irányító vezérigazgató-helyettes, Kissné Földi Beáta is megerősítette. Mint elmondta, az igazgatóság már elfogadta a pénzintézeti csoport 2012-ig terjedő időszakra vonatkozó új lakossági stratégiáját, amelyben egyértelmű célként fogalmazzák meg a lakossági üzletág korábbiaknál is hangsúlyosabb fejlesztését.
A vezérigazgató-helyettestől megtudtuk, hogy az eredetileg tervezett 100 helyett immár 120 egységből álló fiókhálózattal számolnak, amelyet 20-30 egységből álló, egy-egy speciális termékre, termékkörre fokuszáló – valódi pénztárral általában nem rendelkező – értékesítési, illetve hitelpontok is kiegészítenek majd. Ezzel a hálózattal a CIB önmagában is dobogós lenne, ám – mint azt Kissné Földi Beáta elárulta – az eddiginél hatékonyabban szeretnék kihasználni az alternatív értékesítési csatornáikat is: így például több terméket kívánnak értékesíteni a Tesco áruházláncon keresztül is, amelynek – mint ismert – a CIB a pénzügyi partnere. A termékértékesítésbe a korábbinál nagyobb mértékben vonják be a cégcsoport többi tagját is, azaz a jövőben még intenzívebben használják ki a csoporton belüli szinergiákat. Ennek egyik legkézenfekvőbb példájaként a CIB Lízing Rt. képviselői hálózatára utalva kiemelte: a lízing mellett egyéb, az alaptermékkel nem versengő, inkább azt kiegészítő terméket (folyószámlahitel, bankkártya) is kínálnak az ügyfeleknek.
Hangsúlyosabbá válik a CIB kapcsolata az egyéb pénzügyi termékeket kínáló cégekkel, elsősorban a biztosító partnerekkel. A bank már most gondolkodik a sikeresen induló hitelfedezeti biztosítási kör kibővítésén (amelyben a Generali a szerződött partnere a CIB-nek), mint ahogy már sor került az életbiztosítással kombinált hiteltermék bevezetésére is. Kissné Földi Beáta szerint a pénzintézet a stratégiai partnerséget és a keresztértékesítési lehetőségeket termékszinten vizsgálja majd.
A bank az eddig is példaértékűnek számító elektronikus banki szolgáltatásainak továbbfejlesztését is tervezi, nem titkolva, hogy ez a csatorna az egyik leghangsúlyosabb elem annak a stratégiai célnak az elérésében, amely a CIB-et a fiatalok, pályakezdők elsőszámú bankjává kívánja tenni. Az új célközönség felé történő nyitás első elemeként ősztől fiataloknak szóló új termékcsomagokkal egészül ki a CIB paletta.
A bank árazási politikájában továbbra is igyekszik a hazai pénzintézetek között a legolcsóbb harmadban maradni, miközben szolgáltatási színvonalában továbbra is a legjobbak között akar versenyezni – hangsúlyozta a lakossági üzletág vezetője.
Kissné Földi Beáta nyugodt, mint mondja, a mostani fejlesztéseket a tulajdonos Banca Intesa is jóváhagyta, a lakossági expanziót ugyancsak előtérbe helyező anyabank szerint sem lehet rövid távra építkezni a retail banking üzletágban. A vezérigazgató-helyettes szerint a banktól így most „csak” azt várják, hogy – a stratégia időtávjában – már nyereséget termeljen az üzletág, visszavonhatatlanul „felnőve” a továbbra is kiemelkedően eredményes vállalati üzletághoz.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet