Még az idén új gyártási programba kezd a Balda AG magyar cégével, a Balda Solutions Hungária Kft.-vel együttműködve az egyik volt veszprémi IBM-csarnokban a Videoton Holding Rt. – tudta meg a NAPI Gazdaság.
Sinkó Ottó, a Videoton Holding Rt. vezérigazgatója, a partnercég nevét nem említve, megerősítette lapunk információit. Sinkó közölte, a gyártóterületet néhány nappal ezelőtt adták bérbe.
Úgy tudjuk, a Balda a Videotontól veszi majd igénybe az összes járulékos szolgáltatást, sőt tőlük bérli a dolgozókat is. A foglalkoztatottak száma már 2005-ben elérheti az ezer főt. (A Videoton a Veszprémi Ipari Parkban lévő társaságainál az elmúlt évek során több száz fővel csökkentette a dolgozók számát.)
Sinkó elmondta, hogy egy másik gyártási program lezárását követően viszont a Videoton – elsősorban sárbogárdi üzemében és Székesfehérváron – egy jelentős, több mint száz dolgozót érintő leépítésre kényszerül. Az elbocsátások már elkezdődtek. A vezérigazgató kifejtette, eredetileg 350 dolgozótól kellett volna megválniuk, ám abban bíznak, hogy egy központi munkahelymegtartó támogatás révén legalább 120-150 dolgozónak folyamatosan sikerül munkát biztosítani. A tárgyalások már elkezdődtek az ügyben. A Videotonnak, újabb gyártási programjaihoz, már a jövő év elején, illetve 2005 áprilisában ismét 220-250 fős létszámigénye lesz – tette hozzá a vezérigazgató.
Sinkó a néhány hónappal ezelőtt bejelentett ukrajnai terjeszkedés kapcsán kifejtette, a program megvalósításáról az elmúlt napok eseményeit követően sem mondtak le. Már létrehozták ottani leányvállalatukat, s abban bíznak, hogy a helyzet mielőbb konszolidálódik.
