Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az eddig soha nem látott mértékű technikai fölény két évtizeden belül alapvetően megváltoztatja a harcok kimenetelét és a hadseregek képét. A hibrid haderők ugyanis doktrinális és információs fölényben lesznek a jelenlegi, úgynevezett hagyományos hadseregekkel szemben. Tűzerejüket, mozgékonyságukat, nehezebb sebezhetőségüket és precíziós támadóképességüket tekintve az új haderőkkel a régiek nem vehetik fel a versenyt. A világ hadseregei így aszimmetrikusan fejlődnek. Míg a fejlett NATO-országok egy új harci minőség elérése felé, addig a többi NATO-tag és a világ nagyobb része egyelőre még mindig a hagyományos – igaz, egyre korszerűbb – hadseregek építése felé tart.
A hibrid hadseregek korszaka
Az Amerikai Egyesült Államok átalakítási programja az Objective Force (Célhaderő) 2010. Első egységeinek 2010-ben tervezett rendszerbe lépésével megkezdődik a humán és robot erőket vegyesen alkalmazó hibrid hadseregek korszaka. Az első fejlesztési blokkra mintegy ötmilliárd dollárt terveznek költeni az évtized végéig. A rendszer 2032-ig tartó tökéletesítésére mintegy 40–60 milliárd dollárt fordítanának az USA-ban. A Célhaderő úgynevezett Future Combat Systemet (FCS), komplex fegyverzettechnikai rendszert alkalmaz majd. Ennek alapvető eleme a számítógép-hálózatos harci irányítás. A rendszer nagymértékben támaszkodik a különböző robottechnikákra, így szárazföldi, vízi, víz alatti és légi eszközökre, annak különböző célú változataira, mint például a logisztikai, a felderítő és a csapásmérő robotokra. Az utóbbira jó példa az X–47B, amelynek továbbfejlesztésére a Northrop Grumman nemrég több mint egymilliárd dollárt nyert el a DRAPA-tól (Defense Advanced Resarch Projekt Agency, a Pentagon kutatásokért felelős részlege). A pilóta nélküli támadó repülőgéprendszerek (J-UCAS , Joint Unmanned Combat Air System) fejlesztése terén a Boeing az X–45C típusjelű gépével száll versenybe. Ezek a lopakodó és hatalmas fedélzeti fegyverrendszerrel ellátott gépek lényegesen többet tudnak majd, mint a pilótával repülő mai vadász- és vadászbombázó repülőgépek. Szárazföldi bázisról és repülőgép-hordozóról bevethető változatban is készülnek.
Az amerikai haderő 2030-ra már magasabb egységeket is ellátna ilyen felszereléssel. A fokozatos fejlesztés során újabb és újabb elemekkel válik mind teljesebbé a rendszer. Így csatlakozik a digitális katona a második fázisban, a szilárdtest-lézer és a mikrohullámú fegyverek a harmadik, a nanotechnológiás rendszerek (például álcázóberendezések) a negyedik fázisban. A harcjárműveken idővel alkalmazzák majd az elektromos védőpajzsokat is.
A Célhaderőben megjelennek a 6 és 16-18 tonnás földi felderítő-, valamint a 16-18 tonnás tüzér- és aknavető robotok. Egy amerikai hibrid dandárnál mintegy 170 felszíni, harci és felderítőrobottal, megközelítőleg 490 földi szállítórobottal és több mint 500 felderítő és csapásmérő robotrepülőgéppel és robothelikopterrel számolnak.
Egyes változtatások persze nem ilyen látványosak, de a jelentőségük óriási, ilyen a járművek üzemanyagrendszereinek fejlesztése. A gáz- és villamos üzemű, illetve az üzemanyagcellás szállító és harcjárművek megjelenése számos utánpótlási problémát oldhat meg.
Digitális katona, az új páncélos lovag
A számítógép-hálózaton keresztül irányított hadsereg koncepciójának egyik fontos eleme a digitális katona, fejlesztésében az amerikai program jár élen, de ilyen irányú próbálkozás több NATO-tagállamnál és az izraeli haderőben is megjelent. A NATO-n belüli munkát a TG–1 munkacsoport hivatott összefogni, azonban ez nem küszöböli ki a párhuzamos európai fejlesztéseket.
A digitális katona projekt alapvető célja, hogy a gyalogosok funkcionális lehetőségeit kiterjessze, túlélő képességüket növelje, az egyes katonák, valamint a parancsnok közötti együttműködést kiszélesítse intelligens szenzorok és korszerű kommunikációs rendszerek alkalmazásával.
A rendszert folyamatosan fejlesztik, új elvárásokat fogalmaznak meg. Így korszerűsödik a fegyverzettechnika: elvárás a nagyobb tűzerő, a célmegjelölő rendszer, a minden napszakban és más-más időjárási körülmények közötti használhatóság, a képtovábbító és -feldolgozó rendszer.
A mobilitást a pontos helyzetmeghatározó eszközök (például a GPS) és a szuperkönnyű anyagok támogatják. A túlélő képességet fokozandó golyó-, tűz- és vízálló, hosszabb időn át viselhető, az időjáráshoz alkalmazkodó, az infravörös kisugárzást elfedő ruházat, taposóakna elleni védelmet biztosító lábbeli s a vegyi-biológiai és atomtámadás hatását gátló védelmi eszközök tartoznak majd a katona felszereléséhez.
A gyalogosok könnyű kevlársisakot viselnek, amely a személyi számítógéphez kapcsolódik. A sisaknak azon túl, hogy védelmet kell nyújtania mondjuk egy 7,62 mm-es lövedék közvetlen találata ellen, minden szükséges funkciót egyben kell biztosítania. A valós idejű kép- és hangküldés és ezek fogadása így folyamatos kapcsolatot jelenthet az egység parancsnokával, aki így minden katonája helyzetéről pontos képet kaphat, miközben azok is teljes képpel rendelkezhetnek a csatamezőről, mivel a sisak üvegrésze nemcsak védelmet nyújt, hanem rá kivetítve akár a harcmező virtuális képe is megjelenhet. A felszerelés része lesz még a saját-idegen felismerő rendszer.
A katona speciális felderítő rendszert kap, így értékelheti a célmegjelölő lézer, az infra-, ultrahangeszközök használatát.
Az új típusú fegyverzettechnika része lesz az általános egészségi állapotot érzékelő rendszer is. Ez a harcos szervezetének minden – a harc szempontjából lényeges – adatát figyeli, azt feldolgozható formában továbbítja a parancsnokhoz.
Az így felszerelt katonák nemcsak nagyobb tűzerővel rendelkeznek, de nagyobb védettséget is élveznek a harcmezőn – akár a korabeli páncélos lovagok -, a legnagyobb hasznot pedig számukra a hálózatos harcvezetésből nyert többletinformációk jelentik, akár városi, akár sivatagi ütközetben.
Hálózatos harcvezetés
A katonáktól befutó információk összessége alapján a parancsnok pontosabb, megalapozottabb döntéseket hozhat és hatékonyabban irányíthat. Ebben persze segítségére lesznek a különféle felderítő eszközöktől származó adatok, kezdve a légteret figyelő AWACS gépekről származó információktól egészen az akár az ellenséges harckocsi tornyára rárepülő minirobot által a támadó harckocsi mozgásáról küldött képekig.
A hadszíntérről így egy eddig soha nem látott képet kapnak az ilyen egységek parancsnokai – akár rajszintig irányíthatók az erők ily módon –, információs fölénybe kerülve ezzel bármilyen ellenséggel szemben, amely csak rádión keresztül kaphat, erősen korlátozott tartalmú információkat.
