A lízingcégek számára nem jelent érdemi megoldást a Magyar Bankszövetség választást lehetővé tevő javaslata a bankadó ügyében – jelentette ki a szövetség éves konferenciáján Oszkó Péter, a Deloitte & Touche ügyvezetője. A Pénzügyminisztériummal folytatott egyezetéseken a szövetséget segítő adószakértő szerint a kamatkülönbözet-adó azért nem fogadható el, mert a lízingcégeknek csak kamat jellegű jövedelmeik vannak, miközben a jutalékráfordításaikat nem tudják megjeleníteni. A megemelt társasági adó pedig azért hátrányos e vállalatoknak, mert ők mint pénzügyi vállalkozások nem tudják elszámolni az értékvesztést, szemben a hitelintézetekkel, akiknek erre a hitelintézeti törvény módot ad. Oszkó Péter arra is emlékeztetett, hogy a parlament előtt fekvő törvényjavaslat indoklásának egyetlen pontja sem indokolná a lízingcégek részvételét a többletadóban, hiszen ezen cégek sem a támogatott lakáshitelek nyújtásából, sem a jegybanki kötelező tartalékra fizetett kamatból nem gazdagodtak.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Népszava szombati számában nyilatkozva emlékeztetett arra: „ahogy más adózó sem választhatja meg, mit és hogyan szeretne fizetni, úgy erre a bankoknak sincs lehetőségük”. A pénzügyminiszter a Bankszövetség javaslatát egy, az eredeti kormányzati javaslat keretén belül maradó technikai módosítási javaslatnak nevezte.
